Makói csoport pécskai és temesvári látogatása

Évtizedes hagyományt folytatva minden év novemberének elején egy makói csoport Pécskán fölkeresi a magyar emlékhelyet.

A kezdeményező a szépemlékű makói pedagógus, sportvezető, Mendei Árpád, a makói Szirbik Miklós Egyesület egyik alapítótagja volt.

Halála óta Forgó Géza, a makói múzeum munkatársa kezdeményezi a honismereti túrával felérő utazást, idén az elmúlt hétvégén látogatott Magyarpécskára a Szirbik Miklós Egyesület és a Máltai Szeretetszolgálat makói csoportja, hogy a pécskai templomkertben kialakított magyar emlékhelyen adózzanak a dicső elődök emlékének.

A helyszínen Nagy István (pedagógus, helytörténész) fogadta a makói látogatókat, és ismertette a magyar közélet meghatározó személyiségeinek munkásságát. A látogatók megemlékeztek Mester János jezsuita papról, tanárképző főiskolai tanárról, Ormós Zsigmond politikus, történetíróról, a temesvári szépművészeti múzeum alapítójáról, Kálmány Lajos népköltészeti gyűjtőről, Nagy Oszkár festőről és Klebelsberg Kunóról, egykori közoktatásügyi miniszterről, akinek nevéhez fűződik többek között a tanárképzés reformja, a nyolc osztályos iskola bevezetése, a szegedi egyetemi építkezések és az iskola alapítások.

Miután ellátogattak a Maros pécskai szakszához, a makói csoport tagjai Temesvárra utaztak, ahol a Magyar Házban meglátogatták a Bolyai János emlékszobát, és a Heti Új Szó szerkesztőségét, és részletes tájékoztató keretében ismerhették meg a közadakozásból felépített Magyar Ház hányatott sorsát. A makói vendégek a Liget úton a Szabadság tér irányába haladva megtekintették a huszadik század első évtizedében, Alpár Ignác tervei szerint épült Postapalotát és a mellette levő egykori Osztrák-Magyar Bank, ma Román Nemzeti Bank impozáns épületét. Az egykori Erdélyi Kaszárnya máig fennmaradt épülete (ma a román színház második rendezvényterme) mellett elhaladva a Bolyai utcában tekintették meg az egykori Vezérkar épületének sarkán Bolyai János emlékére 1993-ban elhelyezett, már akkor európai gondolkodásra valló, ötnyelvű emléktáblát, majd a Szent Katalin templomot.

A vendégek láthatták, hogy a legalább tíz éve bezárt Hunyadi kastély elől továbbra is hiányzik a a közismert utcai világítótest, amelyről több nyelven – magyarul nem! – volt olvasható a tájékoztatás, mely szerint

1884. november 12-én Temesváron, elsőként az európai kontinensen, kigyúlt az utcai villanyvilágítás.

Az épületet csak kívülről nézték meg, és rövid tájékoztatást hallhattak ennek történetéről, a belső udvarban folytatott ásatások eredményeiről, majd a Ferenc József Színház, ma Román Nemzeti Opera melletti Rezső (Alba Iulia) utcán haladva (a turisztikai információs irodában ezúttal sem rendelkeztek magyar nyelvű városismertetőkkel – m.z.) kerültek a Szabadság térre, ahol a csoportnak bemutatták a teret övező épületeket, a szomszédos Kórház (Marasesti) utcában, az ezerhétszázas évek derekán épült máig működő ispotályokat, kórházakat, a ferencesrendiek Városház (Ungureanu) utcai egykori kolostorát, melynek homlokzatáról az épület felújítását követően lekerült a temesvári népfelkelésben 1989. december 17-én elesett Csizmarik László, a Bartók Béla énekkar egykori karnagyának emléktáblája. Amikor a gyilkos golyó eltalálta, a karnagy éppen a tömegnek az állam mai himnuszát tanította… A népfelkelés hősének neve mégsem marad teljesen ismeretlen az utókor számára, mert a bejárat bal oldalán levő műanyag-pannón áll a szöveg:

A forradalom Hősének emlékére Csizmarik Ladislau….

A Dóm térre érkezve a csoport megcsodálhatta Temesvár legszebb barokk terének épületeit – a székesegyház meglátogatására két esztendő múltán visszatérnek – ígérték a vendégek, ugyanis most a felújítási munkálatok miatt nem látogatható az istenháza – majd az egykori Trombitás szálló/vendéglő mellett elhaladva a Római Katolikus Püspökség tiszteletet parancsoló épülete mellett és a hajdani Szana-bank épülete előtt elhaladva érkeztek a Szent György térre, Komárom hős védője Klapka György szülőházához, ahol megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc temesvári vonatkozásairól.

A tartalmas sétát fehér asztal mellett, a Mercy-házként ismert palotában zárták a vendégek, akik megtudták azt is, hogy az épület alagsorában egykor a városi fogda működött, és benne nem lakhatott a kormányzó, mert pár évtizeddel Mercy kormányzó 1734-ben bekövetkezett halálát követően épült. De azért a temesváriak és a Béga parti város igazi történetének megismerésétől nem ódzkodók, ma is Mercy–házként említik.

Makkai Zoltán

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.