Dessewffy Sándor csanádi püspök emléke

A Pozsonyban zajló országgyűlési viták idején, 1834. június 3-án született Dessewffy Antalnak, Temes vármegye alispánjának és országgyűlési követének fia. Az édesanya, Koppauer Zsuzsanna, tizedik gyermekének adott életet.

A tehetséges fiút gimnáziumi tanulmányai után az egri „papneveldébe” vették fel, majd a teológiai tudását a pesti egyetemen mélyítette el. 1857-ben szentelték pappá, majd rövid ideig Füzesabonyban káplán, később tanár Egerben és Pesten. Képességeit korán felismerték, ezért 1866-tól püspöki titkár, majd kassai szentszéki ülnök lett. A kassaiak díszpolgárrá is választották.

1873-ban Sárospatakon plébános, ahol szintén díszpolgár lett. Kilenc év elteltével Vértestszentkeresztúron címzetes apát, és a kassai székeskáptalannál mesterkanonok. 1886-ban székesegyházi főesperes.

Legfontosabb tevékenységének az oktatás körülményeinek javítását tekintette. Egyházmegyei tanfelügyelő, és a római katolikus tanítóképző igazgatója is volt. Támogatta a művészeteket, és elvállalta pl. a Felsőmagyarországi Múzeumi Egylet elnökségét.

Pályája csúcsára 1890-ben érkezett el, amikor kinevezték a Csanádi Egyházmegye püspökének. A Vasárnapi Újság ekkor így fogalmazott:

„Nagy szükség lesz kipróbált hazafiságára, a magyar közművelődés ügye iránt eddig is tanúsított buzgóságára.”

Ennek megfelelően segítette pl. a makói és a temesvári gimnázium létrejöttét, a szegedi római katolikus tanító- és tanítónőképző alapítását.

Kinevezését követően 200 forintot küldött Makó városának, hogy a rászoruló szegények között osszák szét, felekezeti különbség nélkül! A püspök ünnepélyes temesvári bevonulására ötfős makói küldöttség is elutazott Major Miklós polgármester vezetésével.

Makóra október 1-jén látogatott el Dessewffy püspök. A város ünnepélyes keretek között fogadta a vasútállomáson, ami meghatotta a püspököt, és a nagy számban megjelentek előtt kijelentette:

„ígérhetem és rajta leszek, hogy ami tőlem telik, mindenben teljes atyai szeretettel fogok a város segítésére és javára lenni”.

Lovasbandérium kísérte a püspöki lakba a felvonuláson résztvevő, feldíszített kocsikkal együtt. A várost zászlódíszbe öltöztették, és egy diadalkaput is felállítottak. Este fáklyás felvonulást rendeztek, amelyet a makói dalárda éneke színesített. A korabeli sajtó szerint Dessewffy püspök köszönő szavaiban hangzott el ez a mondat:

„Áldom a gondviselést, mely engem Makóra vezetett.”

A püspök úr két hétig tartózkodott a városban. Hosszú sétákat tett, és ismerkedett Makóval. Hivatala ugyan elszólította, de a későbbiekben több alkalommal is visszatért.

Makón kedvelték és tisztelték az adakozó, segítőkész püspököt, és 1893-ban díszpolgárrá választották. Makón a Korona Szálló bővítése nevéhez köthető, támogatta a Hollósy Kornélia Színház felépítését, a mai Petőfi-park – akkori püspökkert – kialakítását és a gimnázium felépítését. 1907 augusztusában tartott aranymiséje alkalmából pedig az újonnan felépült kórház javára 3000 koronát adományozott.

A csanádi püspökség 1900-ban zarándoklatot szervezett Velencébe, tisztelegve Szent Gellért emléke előtt. Az utazáson 328 fő vett részt, közöttük papok és papnövendékek, Lonovics József főispán, megyei és városi tisztviselők, tanítók, iparosok (pl. Lélek István cukrász), kereskedők, nők és férfiak.

A mai Maroslele pedig kis híján Dessewffy-falva lett, ha a püspök úr szerénysége nem akadályozta volna meg.

A püspök támogatta az iskola gyarapodását és a gyerekek tanulását; segítette a templom felépítését, orgonát és harangot adományozott 1902-ben. Legfontosabb döntése azonban, hogy lehetővé tette a leleiek földhöz jutását a püspökség birtokából, mert a falu a püspökség birtokán feküdt. Ezek voltak az ún. Örök földek, azaz az örökváltsággal megváltott földek. Lelét ugyanis telepesek alapították, akik bérelt földeken dolgoztak – Magyarországon az utolsó falu volt, ahol a lakosoknak nem volt saját földjük. A hálás lakosság ekkor kívánta a püspök úr nevét felvenni.

Dessewffy Sándor püspök hosszas betegség után, 1907. december 5-én Budapesten hunyt el. Lele község pedig felvette a Püspöklele nevet.

A Csanádi papnevelde című, 1908-ban megjelent könyvben így jellemezték:

„Csanádi püspök, ő szentsége házi főpapja, pápai trónálló, római gróf, valóságos belső titkos tanácsos, a vaskorona I. osztályának lovagja, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem hittani karának tiszteletbeli és bekebelezett doktora, Sárospatak és Makó díszpolgára, a tudomány és a művészetek bőkezű pártfogója.”

Makón és Maroslelén nem feledkeztek meg róla. Rendszeresen tartanak megemlékezéseket az évfordulók alkalmával. A mai Csanád vezér tér 1946-ig viselte a nevét. 1995-ben a gimnázium falán emléktáblát avattak tiszteletére. Idén a Szent István Király Plébánia és a maroslelei Magyarok Nagyasszonya Plébánia a Szirbik Miklós Egyesülettel összefogva a templomok éjszakáján – június 21-én – a 185 éve született püspök előtt tisztelegtek.

 

Megkoszorúzták a makói emléktáblát, majd Maroslelén meghallgatták dr. Orbán Imre megemlékezését a Dessewffy Sándor „emlékkeresztnél”. Volt aki négy keréken és voltak – főleg fiatalok – akik két keréken vettek részt a programban.

Forgó Géza


Források
Rozsnyai János: 170 éve született Dessewffy Sándor az örök földek adományozója. Makói História 2004/1.
Kiss Pál: Velencei zarándoklat. Makói História 2004/1.
Orbán Imre: Desewffy Sándor. Makói História 1999/6.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.