Hajdu Tibor: Másnaposság (novella)

Véletlenül a kezébe került egy régi fényképalbum. Családi képek közt a város egykori terei, utcái, középületei voltak megörökítve. Egyes helyekre ráismert, másokról elképzelni sem tudta, hol készülhettek. Mindenesetre tetszett neki ez a régi város. Megmozgatták a fantáziáját a szökőkutak, hangulatos magánkereskedések festett cégtábláikkal és vonzó kirakataikkal, vásárok sátrakkal és sokadalommal a zsidó templom előtt, kávéházak az utcára nyíló teraszokkal, újságot olvasó vendégekkel, kerthelyiségek, melyeknek filagóriáin vadszőlő, repkény és borostyán futott fel.

Ábrándozva nézegette a fotókat. A véletlen műve volt, hogy ugyanezekben a napokban visszaállítottak a városban egy régi márvány díszkutat, melynek elemei valahonnan a városháza pincéjéből kerültek elő, miután majd negyven évig ott porosodtak.

Ezt a kutat is látta a fényképeken, és megállapította, nem egészen a régi helyére került, de ez nem csökkette örömét. Idősektől hallotta, hogy amikor ugyanezen a téren cirkuszsátrat állítottak fel, a kúthoz vezették itatni az elefántokat. Útközben egyiküknek viszketni kezdett az oldala, hozzádörgölte oldalát egy gázlámpához, mely ettől elferdült és lötyögni kezdett.

Gyakran sétált ide, elnézte a kút vízköpő oroszlánjait, a medencefal márványrózsáit és a medence közepén kiemelkedő, vállán amforát tartó istennőt (vagy vizeskorsót tartó parasztlányt?). A kút körüli park padjain ülve el tudott úgy helyezkedni, hogy csak a régi épületeket lássa. Innen – ha az autók zaját leszámította – teljesen olyannak tűnt a tér, mint ötven, hatvan, hetven évvel ezelőtt azokon a fényképeken. A százados nyárfák között pedig még most is szabadon állt az egykori színház helye – pázsittal benőve, ma többnyire kutyasétáltatásra használva – a színházé, mely fából épült, a város legolcsóbb építőanyagából, és melyet tűzveszélyessége miatt lebontottak, akárcsak a zsidótemplomot, nem messze innen, pedig az nem fából volt, igaz, nem is ugyanabban a rendszerben bontották le.

E színházban kezdte pályáját Hollósy Kornélia és Páger Antal, és ott volt súgó hősünk nagyapja is egykor az amatőr színjátszó egyletben.

De nemcsak a főtereket, hanem a város utcáit is járta a múltat keresve. Minden régi házat ismert. Lassan kibontakozott előtte a századelő városképe szikvízgyáraival, fűrésztelepeivel, iparosműhelyeivel, macskaköveivel, úri kaszinójával, tejpiacával, krinolinos, napernyős hölgyekkel, oldalukon pödrött bajuszú, panamakalapos, sétapálcás, szivarozó gavallérjukkal, talicskát toló parasztasszonyokkal, mezítlábas gyerekekkel, kötényes kenyérhordó fiúkkal. Az úton vásárosszekerek, fiákerek, elvétve egy automobil, mely jól megfért a többi járművel, és a gyalogosokkal. Amott csapolt söréről és önérzetes kocsmárosáról híres kiskocsma. „Kérem, aki egy jól csapolt sört nem tud kivárni, keressen magának más kocsmát” – szokta volt mondani türelmetlen vendégeinek ez az önérzetes kocsmáros.

Egyszerre két városban élt. A maiban és valóságosban, melynek utait rótta, és a régiben, melyet maga előtt látott.

– Hej, boldog századelő, milyen más volt akkor az élet – sóhajtotta néha.

Olykor kisétált a folyópartra is. Útközben bekukkantott az egykori fűrésztelepek, gőzmalmok kerítése felett, majd a házakat elhagyva a strandúton haladt, melynek mentén szemei előtt megjelentek a tutajkikötőből a város felé fenyőgerendákat vontató lovak és hajtóik. A folyóhoz érve maga elé képzelte a tutajok érkezését, szétszerelését, majd a híd felé vette útját a parton, nehezen törte át magát a gaz és az elvadult bozótos között, csak egy vékony horgászcsapás vezetett itt. Annak idején tisztán tartották ezt a sávot, a ficsorjárást, hogy az uszályokat vontató lovak el tudjanak haladni. A hídhoz érve a korlátnak támaszkodott, és abba az irányba bámult, ahol a folyó egyenes szakasza beleveszett a párás levegőbe. Itt rendezték annak idején az evezős-versenyeket, délibábként látta maga előtt az egyesület regattáit, négyeseit, nyolcasait, amint távolodnak vagy közelednek az evezők ritmusos mozgásától kísérve. Így vitték hosszú sétái vissza a múltba. Aztán este kellemesen elfáradva bújt ágyba, egészséges álomba merült, és álmában tovább járta a régi várost.

Egy teliholdas éjszakán azt álmodta, hogy újraépítették a színházat. Boldogan ment el barátaival a nyitóelőadásra, majd az előadás után egy kiskocsmában ünnepelték meg a nagy eseményt. A kocsmáros kiváló csapolt sört mért, de nem engedte magát siettetni. Olyan sokat ivott, nem emlékezett, hogy került haza.

 

Reggel kínzó fejfájásra ébredt. Mindig így járt, ha felöntött a garatra.


dr. Hajdu Tibor makói születésű lokálpatrióta, jelenleg Angliában él és dolgozik. 1990-től jelentek meg írásai a helyi lapokban, beleértve a jelen történetet is. Folyamatban van egy novelláskötet kiadása, melyben ez az írás szintén szerepel. Korábban jelent már meg kisregénye, Aloma néven, mely makói mozitörténetekről szólt.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.