Tízéves bronzérem 13. – Kötelező győzelem

Mindössze három forduló volt hátra az NB II. 2008/2009-es idényéből. A Makó FC a negyedik helyen állt, mindössze egy pontra a dobogótól. A három ellenfél: a kiesőjelölt Jászberény, a már bajnok Ferencváros, és a középmezőnyben szereplő Vác. Egyértelmű volt, hogy a harmadik hely eléréséhez minimum két mérkőzést meg kell nyerni, és Jászberényben nem szabad pontokat veszíteni.

A vendégek ennek megfelelően kezdték a mérkőzést, a 22. percben Maróti szerezte meg a vezetést Varga passzából. A 38. percben a bíró kiállította Puskást, így emberhátrányban kellett a mérkőzés nagyobbik részét lejátszani. A második félidő elején jött a megnyugtató második gól, Bány szerezte. A makóiak továbbra is koncentráltan és jól játszottak, a 79. percben Maróti újra gólt lőtt. A vége sima 0-3 lett.

Kolozsvári János így értékelt a Lelátó magazinnak:

Álmosan kezdtük a meccset, annak ellenére, hogy a fiúknak elmondtam az öltözőben, hogy komolyan kell venni a Jászberényt, hiszen ők mindent egy lapra feltéve játszanak majd. A mérkőzés további részében sem okozott gondot Puskás hiánya. Összességében elégedett vagyok a látottakkal.[1]

2009. május 30. Jászberényi Városi Stadion

Jászberényi SE – Makó FC 0 – 3

Makó FC összeállítása:

Czirbus – Rakonczai, Magyar, Szamosszegi, Gévay – Varga R., Podonyi, Puskás, N’Galle, Bány – Maróti. Vezetőedző: Kolozsvári János

Gólszerző: Maróti 2, Bány

Játékvezető: Nagy Róbert

Zeitler Ádám


Kép forrása 

https://www.delmagyar.hu/sport/mako_fc-jaszbereny_1-1_/2075774/

Forrás

[1] Lelátó magazin, 2009. június 6., 16. szám.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.