József Attila, Espersit Caca, Makó és a költészet

1964 óta (immár 55 éve) minden év április 11-én (József Attila születésnapján) ünnepeljük a magyar költészet napját. Ez a nap a makóiak számára azért is bír(hat) különös jelentőséggel, mert a magyar irodalmat meghatározó költő a Maros menti városban kezdte kibontakoztatni tehetségét, első kötete (Szépség koldusa, 1922) is az itt keletkezett verseit öleli fel. Portálunk e kötet egyik versével emlékezik a költő makói éveire, munkásságára és a költészet napjára. Olvasóink figyelmébe ajánljuk a dr. Tóth Ferenccel (1928-2018) készített interjút is, melyben József Attila makói éveiről mesél.

– A makói múzsákról, szerelmekről mit tudunk?

– A már említett Gebe Márta volt az első, akinek rendszeresen küldte hozzá intézett verseit, amelyeket vagy az ajtó alatt csúsztatott be, vagy a Gebe fiúk által juttatott el kiválasztottjának. Espersit János lánya, Caca volt a második. Őt János bácsi így mutatta be Attilának: “Bemutatom a kislányom. Neked pedig a jövendő Petőfi Sándorát.” Az ismerkedés után az apa magukra hagyta a fiatalokat.

– Üljön le! – szólt parancsolóan Attila, majd papírt vett elő. A lány azt gondolta, portré készül, s igencsak meglepődött, amikor a fiatalember A leányszépség dicsérete című verset nyújtotta át, Cacának ajánlva.

– Jól tegye ezt el, erre még egyszer büszke lesz az életben – hangsúlyozta nyomatékkal Attila.

(A teljes interjú itt olvasható>>>)

 

LÁNYSZÉPSÉG DÍCSÉRETE

Espersit Cacának

1

Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.

Ki így köszönne: “Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.

Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!…”

Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.

S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.

2

Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott

S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.

S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.

S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.

1923. márc. 1.

Apjok Vivien


Források
http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/90/tuti.html
http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00104/cim00122.htm

Borítókép forrása
http://www.mire.hu/hu/museums/35/gallery?page=2
A borítón Espersit Caca szobája látható a makói József Attila Múzeum irodalmi kiállítóhelyén.

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.