A 100 éve meggyilkolt Tisza Istvánra emlékezünk I.

Makón, Csanád vármegye székhelyén Tisza Istvánról több alkalommal is megemlékeztek. Arról a politikusról, aki Magyarország integritását és a dualista rendszeren belüli önállóságát kívánta megőrizni. 1918-ra neve sokak számára a háború jelképévé vált, pedig kezdetben ellenezte azt. Tisztában volt azonban azzal, hogy az ország területi épsége, és a magyarságnak a régióban elfoglalt vezető szerepe csak a dualista rendszerben őrizhető meg.

Tisza István volt miniszterelnököt 1918. október 31-én meggyilkolták. A forradalmakat követő, és az országot konszolidáló Horthy-korban mártírként tekintettek rá, a megemlékezések is e gondolat köré szerveződtek. Tevékenységét és örökségét a megjelenő életrajzok, újságcikkek még nem tudományos igényességgel tárták föl. Évtizedek múltak el, amíg pl. Pölöskei Ferenc, majd Tőkéczki László, Vermes Gábor igényes biográfiákat jelentettek meg róla.

Makó a függetlenségi gondolat, valamint a Kossuth pártiság egyik vidéke fészke volt. 1905-ben az ún. „nemzeti ellenállás” közben még Tisza István ellen is felléptek. Petrovics György helyettes polgármesternek mégis sikerült Tisza Istvánt díszpolgárrá választatnia, 1918-ban.

Az oklevelet ötfős küldöttség nyújtotta át. A politikusnak minden bizonnyal voltak ismeretei Makóról, hiszen a parlamentben több alkalommal összecsapott Justh Gyulával a város képviselőjével. Jól ismerte Návay Lajost is, aki „feltétlenül egyenes és őszinte államférfiúnak” nevezte Tisza Istvánt, bár sok mindenben nem értettek egyet.
Tisza István halála a történelmi Magyarország bukását is jelképezte. Tisztelői között találhatjuk Tarnay Ivor Csanádvármegye alispánját is. Ő javasolta emlékének jegyzőkönyvi megörökítését, ami 1920. május 3-án meg is történt. A szöveg szerint Csanád vármegye „mindig elfogulatlan, nyugodt tapintatossággal ismerte el az igaz érdemet, nem nézve a politikai irányt és pártállást, egyedül a cselekvés rugóit.”

Tarnay Ivor nem elégedett meg a leírott szavakkal. 1922. december 21-ei előterjesztésében javasolta egy arckép megfestetését a megyei közgyűlési terem számára, mivel az „nemcsak emlékét örökíti meg, nemcsak arcvonását varázsolja testi szemeink elé, de örökös mementója bukásunk okainak, másrészt hirdetője erényi követésének, a felemelkedés utáni vágyakozásunknak.”

A festmény elkészítésével Héya Zoltánt bízták meg, aki Benczúr Gyula ismert alkotását másolta le a közgyűlési terem számára.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

Forgó Géza


Forrás

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makói Levéltára, V. Makó Város Tanácsának iratai 17831/1924

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.