Mikor indult újra az oktatás Makón az 1956-os forradalom után?

VDM Október 23. hatása Makón címmel írást tett közzé a Szirbik Miklós Egyesület Maroskult blogján. Ebben – Vida Zoltán tanulmányi felügyelő 1957. július 10-én kelt tanév végi jelentésére hivatkozva jóhiszeműen azt állítja, hogy „a nevelők november 5-én megkezdték a tanítást, de a hangulat és a zűrzavar továbbra is jelen volt az iskola falai között is.” A hivatkozott forrás – Vida Zoltán – azonban nem mondott igazat, amikor az oktatás november 5-i újraindulásáról írt.

Már logikai úton is kizárható az állítása megalapozottsága: amikor – egy nappal a szovjet intervenciót követően – még országszerte fegyveres harcok folytak; amikor Makón november 9-ig nem volt tudható, hogy mikor és hogyan fognak ide bejönni a szovjet megszálló/rendteremtő csapatok, azaz lesznek-e itt is fegyveres harcok, és amikor a város üzemeiben általános sztrájk volt, aligha hihető, hogy az iskolákban tanítás folyt volna, még akkor sem, ha Vida jelentésében arról is írt, hogy „a sztrájkra uszítók behatoltak egyes iskolákba, és veréssel fenyegették a nevelőket, kidobással az igazgatókat, ha tanítani akarnak. (Behatoltak a Szent István téri, Kálvin utcai és Szegedi utcai iskolákba.) Az igazgatók a legnagyobb eréllyel utasították vissza a támadásokat. Az összevont munkástanácsok előtt kértük, hogy az iskolásoknak ne rendeljék el a sztrájkot, az osztályvezetővel [Pataki Józseffel – M. A.] közösen írásban foglaltunk állást a sztrájk ellen, a tanítást újból elrendeltük.”[1] Éppen Vida cáfolta azonban saját magát, amikor néhány héttel a tanév végi jelentésének benyújtását megelőzően, 1957. május 29-én a makói MSZMP Pedagógus Alapszervezet taggyűlésén, áttekintve az előző hónapok eseményeit, kijelentette: „Az események közben a tanítást nov[ember] 5-én akartuk megkezdeni, azonban erre csak későbbi napokban kerülhetett sor [saját kiemelés – M. A.].”[2] Ez a „későbbi napokban” egészen pontosan november 12-ét jelentette, mint azt a Marczis Vilmos igazgató által vezetett makói Állami József Attila Általános Gimnázium nevelőtestületének 1957. június 28-i tanévzáró jegyzőkönyvéből tudjuk.[3]

Mi volt a célja Vidának ezzel a finom csúsztatással, hogy egy héttel korábbra datálta a tanítás megkezdését, mint az a valóságban volt? Ennek megértéséhez kicsit korábbra kell visszanyúlnunk.

Október 29-én megalakult a pedagógusok városi forradalmi szerve, a Pedagógusok Forradalmi Tanácsa, élére egy ötfős bizottságot választottak, melynek elnöke éppen Vida Zoltán lett. Ez az ötös bizottság Pataki József a városi tanács művelődési osztályvezetője egyetértésével még aznap tanítási szünetet rendelt el (ami nem volt nehéz döntés, mert október 24., de még inkább október 26. óta egyébként is csak immel-ámmal folyt oktatás az iskolákban), fölhívta a pedagógusokat az ún. „helyi intéző bizottságok”, azaz az intézményi munkástanácsok létrehozására, ugyanakkor kilátásba helyezte a tanítás november 5-i újraindítását.[4] E szándékot a Pedagógusok Forradalmi Tanácsa javaslatára a városi nemzeti bizottság október 31-i ülésén határozatban is megerősítette.[5]

A Pedagógusok Forradalmi Tanácsa ugyanezen a napon, október 31-én körlevélben szólította föl a makói járás tanárait, hogy gondolják végig a közoktatás megújítására vonatkozó javaslataikat (iskolapolitikai ügyek, így iskolafenntartás, iskolaszervezet, tantervek, pedagógusképzés; dologi ügyek, így épületek, felszerelések, fizetés- és nyugdíjrendszer; valamint személyi ügyek, így a rehabilitálások, „diszkvalifikálások” és szakszervezeti hatáskör), amelyekről november 3-i dátummal egy konzultációt terveztek (nincs adatunk, hogy erre sor került volna).[6] Ez a „végiggondolás” Makó esetében gyorsabban megtörtént: november 2-án Vida Zoltán mint a forradalmi tanács elnöke és Varga Ernő mint a bizottság titkára aláírásával (emellett Pataki József osztályvezető ellenjegyzésével) a Pedagógusok Forradalmi Tanácsa 18 pontból álló körlevelet küldött ki az iskolákba, amelyben a tanács többé-kevésbé magáévá téve a forradalom oktatásra vonatkozó követeléseit, az iskolai munka drasztikus átszervezéséről adott tájékoztatást a tanárok számára: így többek között az orosz nyelv „fakultatív” tanításáról, a történelemtankönyvek kivonásáról, a politikailag motivált szövegek elhagyásáról, az „alkotmány órák” helyett Magyarország földrajza tanításának megkezdéséről, az iskolai könyvtárakban lévő politikai propagandakiadványok zárolásáról, a hittanórák órarendbe állításának lehetőségéről, a Kossuth-címer elhelyezéséről a tantermekben, a napi tanítás megkezdésekor a Himnusz első szakaszának elénekléséről stb., sőt a kiküldött dokumentum szövegezői a korábbi években politikai okokból elküldött pedagógusok rehabilitálását is kilátásba helyezték.[7]

Annak ellenére, hogy a pedagógusok között számottevő forradalmi tevékenységre valóban nem került sor, a forradalom leverését követő megtorlástól mégis mindenkinek tartania kellett/lehetett. Természetesen így volt ezzel Vida Zoltán is, aki – mint a fönti szerepvállalása mutatta – az akkori mérlegelés szerint az átlagosnál jóval nagyobb mértékben kompromittálódott a forradalom oldalán, ezért minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy magáról – és az alá tartozó oktatási ágazat kommunista hatalom melletti elkötelezettségéről – minél kedvezőbb összképet mutasson föl, ezzel csökkentve az esetleges felelősségre vonása súlyát. Valóban, e kompenzációs szándék okán a forradalom leverését követően Vida – Pataki osztályvezetővel együtt – igen aktív és tevékeny szerepet vállalt a másik oldalon a restauráció oktatási ágazatot érintő intézkedéseinek végrehajtásában, így elemi érdekében állt a forradalmi események és ebben a saját szerepének bagatellizálása, amelyhez egyébiránt még a lehetőség is adott volt számára, hiszen az ezzel kapcsolatos jelentéseket saját maga fogalmazhatta. Ez magyarázta az általa előállított anyagok meglehetősen egyoldalú és pontatlan tényközléseit, így az oktatás november 5-i újraindításával kapcsolatos rendre visszatérő toposzait is, amellyel azt kívánta alátámasztani, hogy az általa is felügyelt területen alapvetően végig rend volt, a pedagógusokat gyakorlatilag nem érintette meg a forradalom, csupán kényszerből viselték el, tehát kvázi elszenvedték annak hatásait és következményeit, és az első adandó alkalommal – a szovjet csapatok megjelenését követően – azonnal készen álltak az oktatómunka folytatására, amelyet csupán az akasztott meg, hogy a sztrájkra buzdító külső erők (az akkori értelmezés szerint az „ellenforradalmárok”) ebbe a békés és tervszerű oktatási-nevelési munkába annak megzavarásával bele kívántak avatkozni.

Kétségtelen, hogy ennek a tisztára mosási szándéknak lettek eredményei azok a szövegek, amelyekkel saját érdekeinek (és persze a megrendelői elvárásoknak) megfelelően kívánta interpretálni a történéseket. E szándék tükröződött egyebek mellett például a városi tanács végrehajtó bizottsága elé kerülő 1957. április 19-i jelentéséből is, amelyben azt írta: „A nevelők döntő többsége az igazgatók vezetésével megőrizte tárgyilagosságát az ellenforradalmi események alatt is. Egy nevelő ragadtatta el magát, Gergye Ottó, aki disszidált november 17-én. […] A nevelőket is megzavarták az események. Végig megmaradt az oktatási osztály és a szakszervezetek irányító és ellenőrző szerepe a pedagógusok választott tanácsával karöltve. Sőt, amikor az általános sztrájk kimondása után fenyegették az igazgatókat a sztrájk betartására, írásban foglaltunk állást a tanítás mellett. Nem is vonultak általános iskolák az utcára és a körülményekhez képest tanítottak a nevelők december 3-ig, míg a szén el nem fogyott.”[8] Mindemellett ugyanez a szándék jelent meg a Vizi Dávid Máté által hivatkozott július 10-i keltezésű tanév végi jelentésben is.

A tények fönti interpretálása azonban nem volt teljesen igaz, annyiban semmiképpen sem, hogy az időpontok összemosódtak Vidánál, mert amikor a november 5-vel induló hét eseményeiről írt, azok valójában a következő, november 12-vel induló héten következtek be. Mindezzel együtt a tanítás a város november 9-i szovjet megszállását követően még november 12-én is csak igen vontatottan indult meg az iskolákban, rengeteg volt a hiányzás, a gimnáziumban november 14-én – a városi általános munkabeszüntetéshez kapcsolódva –sztrájkoltak a diákok,[9] és szinte bizonyos, hogy a Vida által említett, az iskolákba „behatoló” sztrájkra buzdítók is ekkor keresték föl a többi intézményt (és nem az ezt megelőző héten, miként Vida elhitetni szerette volna).

A manipulált időponttól függetlenül azonban az viszont tény, hogy az ekkor már a régi helyüket kereső, illetve azt hamarosan újból megtaláló Vida és Pataki a sztrájkra buzdítás miatt valóban írásban tiltakozott az „összes munkástanácsok”, így az egyébként csak november 15-én Háló János gépgyári munkás vezetésével létrejött „városi központi munkástanács”[10] előtt. Ez a „tiltakozás”, amely sokkal inkább tiszteletteljes kérés volt a város munkástanácsai felé, a Makói Pedagógusok Forradalmi Intéző Bizottsága november 16-i ülésén (és nem az azt megelőző héten!) keletkezett, és így hangzott: „Tekintettel a szülők kívánságára és a dolgozók mozgalmának segítésére, a makói iskolák nem mondják ki a tanítás beszüntetését. A gyermekekkel az adottságok és lehetőségek szerint foglalkozni kell az iskolában. Kérjük az összes Munkástanácsokat, hogy saját gyermekeik jövője érdekében ne kényszerítsék a nevelőket teljes passzivitásra, mert ez nem jelent semmi előnyt a pedagógusoknak, de a rend, a nyugalom és az életbiztonság érdekében a gyermekek javára sem szolgál. Ez a határozat nem jelenti függetlenségi harcunk pontjainak és jogos követeléseinknek feladását.”[11] A föntieket olvasva az teljesen természetes, hogy Vida e nyilatkozat részleteit már nem közölte fél évvel későbbi jelentéseiben (csupán a sztrájktól való elhatárolódást), hiszen annak nem csupán hangvétele, érvkészlete, de leginkább a „függetlenségi harcunk pontjainak és jogos követeléseinek” föl nem adása melletti egyértelmű kiállása sem illett volna bele abba a narratívába, amelyet az eseményekről a föntebb részletezett okok miatt interpretálni szeretett volna.

Összegzésképpen megállapítható, hogy Vida a kommunista hatalmi restauráció aktív közreműködőjeként akár a tények finom manipulálása révén is mosni szerette volna a forradalom időszaka alatti megtévelyedése miatti szennyesét, amely többé-kevésbé sikerült is neki, mert – szemben másokkal, akiket hasonló súlyú (vagy enyhébb) cselekedetekért durván meghurcoltak – komoly retorzió nem érte, hacsak az nem volt számára súlyos büntetés, hogy kizárták a pártból. Már pedig ez történt vele: a forradalom idején játszott szerepéért a városi pártbizottság végrehajtó bizottsága 1958. május 2-i ülésén (míg Patakit az 1958. március 20-i ülésén) kizárta a pártból, azzal az indoklással, hogy „az ellenforradalom alatt olyan magatartást tanúsított, amely méltatlanná teszi, hogy a párt tagja legyen.” A megbízhatatlanság bélyege azonban nyomaszthatta őt is és nyilván Patakit is, ezért mindketten föllebbeztek a helyi pártszerv döntésével szemben. Pataki ebben sikeresebbnek bizonyult: a megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága 1958. október 17-i ülésén visszavette a pártba szigorú megrovás pártbüntetéssel, Vida kizárását azonban az 1959. szeptember 10-i ülésen hozott határozattal változatlanul hagyták.[12] Az ő forradalom melletti átmeneti kiállását tehát súlyosabbnak ítélte meg a városi, majd a föllebbezését követően a megyei pártgrémium, azaz minden igyekezete ellenére, amelybe még a tények „átcsoportosítása” is belefért, nem tudta magát teljes egészében tisztára mosni.

A fönti pontosítás látszólag nem döntő fontosságú a forradalmi események értelmezése szempontjából, mondhatni, bagatell és szót sem érdemelne. Ám mégis, a tények pontosításán túl rámutat arra, hogy van értelme a kutakodásnak. Ha ugyanis az ügy hátterének részletes kibontásával – mint itt is – meglátjuk a mögöttes okokat is, amelyek az eredeti forrásban a tények manipulációjához vezettek, akkor ennek révén még többet tudhatunk meg a korról, és magáról az érintett szerzőről is. Elengedhetetlen, hogy lássuk a szövegíró szándékát, de még fontosabb az, hogy a torzító szándék mögött tisztán lássuk a valóságot is, jelesül esetünkben azt, hogy a tanítás a forradalom leverését követően nem indult, mert nem indulhatott meg november 5-én, csak egy hétre rá, november 12-én. Mindazonáltal a legfontosabb az lenne – és jelen korrekciónk is ezért íródott –, hogy a Vida Zoltán (és nyomában mások) által közölt torz információval szemben végre ez a tény át is menjen a szakmai köztudatba.

Marosvári Attila


A szerző az írását még tavaly novemberben küldte el nekünk a blogra, melyet az idei október 23-i megemlékezések tiszteletére publikáltunk.

Források

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltár (MNL CSML ML) 515. a. Makó Városi Tanács Közösen Kezelt iratok 1957. 5513/1957. Év végi jelentés 1956/57. iskolai év. 1957. július 10.

[2] MNL CSML Szegedi Levéltár (SZL) XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 9. MSZMP Makó Városi Bizottsága iratai. 1957. 8. ő. e. Makói Pedagógus Alapszervezet iratai. Az 1957. május 29-i taggyűlés jkv.

[3] MNL CSML SZL XXIII. 12. b. Csongrád Megyei Tanács VB. Művelődési osztály iratai. Általános iratok. 2233/1957. Jegyzőkönyv a makói József Attila Általános Gimnázium 1957. június 28-án tartott tanévzáró értekezletéről.

[4] MNL CSML SZL XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 1. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága iratai. Fegyelmi ügyek 1957-1983. 85. ő. e. Vida Zoltán fegyelmi ügye. 1/1956. számú körlevél az általános iskolák igazgatóihoz.

[5] MNL CSML SZL XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 1. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága iratai. Fegyelmi ügyek 1957-1983. 85. ő. e. Vida Zoltán fegyelmi ügye. Hitelesített másolat a nemzeti bizottság 1956. október 31-i jegyzőkönyvéből

[6] MNL CSML SZL XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 1. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága iratai. Fegyelmi ügyek 1957-1983. 85. ő. e. Vida Zoltán fegyelmi ügye. Körlevél a Makói Járás pedagógusaihoz.

[7] A Pedagógusok Forradalmi Tanácsa körlevele, 1956. november 2. A makói József Attila Múzeum állandó várostörténeti kiállításában szereplő leltári szám nélküli eredeti dokumentum.

[8] MNL CSML ML 502. a. Makó Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai. Végrehajtó Bizottság jegyzőkönyvei, 1957. április 19. Vida Zoltán Makó Város Tanácsa VB művelődési felügyelője jelentése.

[9] MNL CSML SZL XXIII. 12. b. Csongrád Megyei Tanács VB. Művelődési osztály iratai. Általános iratok. 2233/1957. Jegyzőkönyv a makói József Attila Általános Gimnázium 1957. június 28-án tartott tanévzáró értekezletéről.

[10] MNL CSML ML 515. a. 1763/1957. Földházi Imre VB-elnök jelentése, 1957. március 9.

[11] MNL CSML SZL XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 1. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága iratai. Fegyelmi ügyek 1957-1983. 85. ő. e. Vida Zoltán fegyelmi ügye. A Makói Pedagógusok Forradalmi Intéző Bizottsága november 16-i határozata.

[12] A fegyelmi ügyek dokumentumait lásd MNL CSML SZL XXXIII. 3. MSZMP Archívum. 1. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága iratai. Fegyelmi ügyek 1957-1983. 85. ő. e. Vida Zoltán fegyelmi ügye.; 60. ő. e. Pataki József fegyelmi ügye.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.