Szieszta [Idősek Lapja]

A makói önkormányzat a 2000-es évek elején minden esztendőt valami cél köré csoportosított. Pl. 2001 volt a Gyermekek Éve, amikor kiemelten foglalkoztak velük, több programot szerveztek számukra, pályázatokat írtak ki részükre. 2001 áprilisában Molnár László kezdeményezésére és szerkesztésében, Túri Tímea gimnáziumi tanuló segítségével megindította az önkormányzat támogatásával a Mafla című lapot, és ez adta az idősek lapjának az ötletét is.

2002-ben az Idősek Évét rendezték meg. A város polgármestere tette fel a kérdést, hogy mivel lehetne teljesebbé, maradandóbbá tenni ezt az évet. Molnár László tanár, települési képviselő javasolta, hogy indítsák el az idősek lapját a Sziesztát.
A szerkesztőbizottságot maga a javaslattevő állította össze. Tagjai sorában volt Bogdán Károly, Kácsik Jenő, dr. Keczer Tamás és Tóth Istvánné. „A feleségem is gyakran segített” – vallja be őszintén a főszerkesztő. A lap fejlécét Karsai Ildikó grafikusművész tette egyedivé. A szerkesztőségi szobát az Egyesített Népjóléti Intézményben rendezték be, de ritkán használták. A kiadó az önkormányzat volt és a Dornbach és Magony Nyomda sokszorosította. Tördelő szerkesztőnek Kőműves Tamás Veszprémben élő, de városunkból elszármazott szakembert kérték fel.
A havonta megjelenő lap célját a főszerkesztő így fogalmazta meg:

azt akartam, hogy megmozgassam az emberek múlt iránti igényét. Emlékeiket osszák meg, ne vigyék a feledés homályába.

Az újság így megőrzi azok emlékét, akik már nincsenek közöttünk, és segít azoknak is, akik nyugdíjas szerzőkként a közösségért alkotnak. A lap hasábjain megelevenedtek a múltbéli események, de olvashattak orvosi tanácsokat, már-már szépirodalmi igényességű írásokat, verseket, nekrológokat, ünnepi beszámolókat és ismeretterjesztő cikkeket egyaránt.

Dr. Keczer Tamás szinte szépírói vénával írta meg igási élményeit, amelyek kortörténeti értékűek – véli Molnár László főszerkesztő.

Szűcs László sorozatát a Hogy mik voltak akkoriban? nagyon várták az olvasók. Cikkeit Szegedről küldte saját kezű rajzaival illusztrálva azokat. Dr. Forgó István az 1970-es árvízről írt cikkei és Szentpéteri István írásai még vitákat is kiváltottak. Mendei Árpád írásaiban pedig az alaposság mellet a humort értékelték… Bogdán Károly érdeme volt a Képek a múltból sorozat és lehetne sorolni tovább…


A Szieszta rendszeresen foglalkozott az egyházi ünnepekkel, egyházi személyek életével sőt 16. Benedek pápa homíliája is bekerült a lapba. Nem volt gond, ha református lelkész, római katolikus plébános vagy görög katolikus parókus írt a lap hasábjain.
Gogolák Istvánhoz Ausztráliába is eljutott.

„Izgalommal olvastam minden betűjét és örömmel észleltem, hogy politikamentes a lap […] Remélem a jövő sem lesz kietlenebb, mint a múlt, és a Szieszta példányaiból újra fogok kapni egy-egy példányt. Ezek olyan közel hoznak Makóhoz, mintha Melbourne Kortyogónál terülne el” – írta a szerkesztőségnek címzett levelében (Szieszta 2002. december).

Néhány írás azonban túllépett „hatáskörén” és az olvasni, tájékozódni szerető lakosok is örömmel vették kézbe az idősek lapját. A főszerkesztő szerint „a szerzők verseikkel, rövid beszámolóikkal megtalálták életüknek egy-egy boldog pillanatát, amelyben viszontlátták fiatalságukat, munkájukat, amit még az unokájuk is elolvashatott.”
A lap 2002-től 2007-ig jelent meg, évi 12 számmal hat oldalon. Összesen 524 cikket jegyzett.

A lap megszűnése nagyon fájdalmas volt nekünk a szerkesztőségnek, mert még el sem tudtunk köszönni olvasóinktól” – vallja be őszintén Molnár László. Az önkormányzati támogatás 2008-tól már nem állt rendelkezésre.

A Szieszta valódi jelentőségét dr. Sánta Sándor volt polgármester fogalmazta meg legjobban (Szieszta 2005. július):

elismerés és köszönet jár az újságnak, hogy ingyen jutnak el ezek a gyöngyszemek az emberekhez. Majd így folytatta: „Aki a múltunkról, szokásainkról ír, vagy emlékezik azt szeretnünk kell, mert ő is szeret minket […] Nem túlzás az, hogy amikor a sokszor könnyekig megható Szieszta-beli írásokat olvassuk, zsigereinkben érezzük, hogy elszáll a féltékenység, a gyűlölet.

Forgó Géza


Cikkbibliográfia

http://szirbikegyesulet.hu/adattar/

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.