A szőlőtermelés története Makón

A makói szőlőtermelés első forrása 1664-ből származik Martin Zeilertől: szerinte
Makó a szőlőtermelésről híres. Ebből arra következtethetünk, hogy a településen és
környékén régóta termelték a növényt. 1685-ben Georg Krekvitz is hasonlóan ír Makóról.
A szőlő az 1699-es visszatelepülés után is fontos maradt. Erről árulkodik Szirbik
Miklós érzékletes leírása:

Hajdan itt a szőlő tartás nagyon hasznos volt, melyekért sokan szántóföldjeiket is eladták és szőlőt szereztek, abból kevesebb bajjal, több jövedelmek lévén, minthogy a szomszéd falusiak is ide jártak bort venni.

1734-ben a legnagyobb szőlőbirtokosok neveit feljegyezték: Kádár György, Kovács
István, Joó Sámuel, nemes Hegyessi István.
A szőlőföldek nagyságáról és név szerinti tulajdonosairól az urbárium idején maradtak
fent adatok. Az 1772-es felmérés bemondás alapján készült, így csak hozzávetőlegesek az adatok. A területeket fossorban (egyenlő egy kapás földdel, vagyis 94 négyszögöl, kb. 338 négyzetméter) adták meg. Ekkor négy területen folyt a szőlő termelése:
Újhegy, Bánom, Jángor, Szentlőrinc. 1824-ig két újabb területet vontak művelésbe.
1784-ben megalakult a Makói Hegyközség is. 7 évvel később a város is szabályzatot
készített a szőlőföldek rendjének biztosítása érdekében, valamint a borforgalom ellenőrzésére.
Az első hegyközségi szabályzat betarttatója a hegybíró lett.
1805-ben már földmérő segítségével mérték fel a szőlőföldek területét, akkor 990
jugerum (római térmérték, 240 láb (70,977 m.) hosszú, s 120 láb (35,488 m.) széles, tehát 2518,9 m 2 terület = 1 jugerum) volt ilyen célra használva. Időközben jelentősen növekedtek a területek. 1835-ben
még 200 négyszögöles telket osztottak ki szőlőtelepítés céljából.
A szőlőtermesztés konjunktúrája a 18. század végéig tartott, ezt vette át a hagyma.
Szirbik Miklós 1836-ban a következőképpen számolt be minderről:

Minekutána pedig a falukon is szőlők plántáltattak, a hegyi szőlők is jobban míveltetnek, és akiknek borra van szükségük, ott a jót szint azon az áron megkapják, mint itt az alábbvalót: a kivitel mind egészen megszűnvén, az itteni szőlőbeli gazdálkodás nagyon kezd csökkenni.

A város vezetése nem nézte jó szemmel a szőlők veteményessé való átalakítását.
1795-ben szigorúan eljártak azok ellen, akik a felszólítás ellenére, az elpusztított szőlőik
helyére nem vetettek újra szőlőt. Aki nem tett eleget a felszólításnak, attól akár a földjét is elkobozhatták, másnak adhatták. Végül a város arra jutott, hogy nem osztott ki több földet szőlőtermelés céljára. 1817-ben pedig már maga a város kezdeményezte egy 20 hold nagyságú füzesekből álló terület veteményessé alakítását.
A 19. század során az emberi pusztítás mellett a szőlőkben jelentős kárt okoztak az
árvizek is. 1817-ben több mint 70 ezer forintos volt a kár. 1821-ben már 114 466 Ft volt a kár végösszege. Ezekben az időkben az átlagos becslés szerint Makón és környékén öt millió tőkét vágtak ki. A parcellák tulajdonosai, ha a tőkéket újratelepítették volna, négy évre jövedelem nélkül maradtak volna, így ennek lehetősége fel sem merült.
Ahogy a város alatti szőlők kezdtek kipusztulni, a tanyán élők egyre több szőlőt
telepítettek. Néhány év alatt 65 tanyai gazda 93 hold 728 négyszögöl szőlőt telepített. Ezek viszonylag nagyobb parcellákon jöttek létre. A terület tulajdonosainak nagy része házas zsellér volt, akik a beültetett terület után gabonában adták be a dézsmát az uradalomnak. Így az uraság perre vitte az ügyet. Az úriszék álláspontja szerint az összes szőlőt ki kellett vágni három hónap, illetve egy év alatt. Így véglegesen véget ért a makói szőlő története.
Gazdasági szempontból a tanyás gazdaságokban ekkor jobban megérte szőlőt termelni,
míg a szőlőskertekben a hagyma és a zöldség volt jövedelmezőbb. A szőlők kivágatása
véglegesen két részre szakította a makói mezőgazdaságból élő társadalmat. Az egyik réteg a szántóvetőké, a másik a kertészeké.
Természetesen a szőlők elpusztításának is köszönhető a hagymatermelés fellendülése.
Az idő teltével egyre többen álltak át hagymatermelésre. A 19. század második felére
egyeduralkodó növénnyé vált a területen. Az ekkora a városba települő zsidó kereskedők
segítségével pedig világhírre tett szert a makói hagyma, de ez már egy másik történet.

Fajták, minőség, értékesítés

A Makón termelt borok fajtáriról nincs ismert forrásunk, a minőségére is csak következtetni tudunk. Szirbik Miklós korábbi – általam is idézett – leírása alapján a Makón
termelt bor minősége nem volt túl kiemelkedő, nem tudta felvenni a versenyt a más vidékeken
termelt borokkal. Az értékesítés elsősorban a környéken folyt. A makói térségben élő kisebb
falvakból jártak borért a városba. Ezen kívül az itt megtermelt bor szolgált adóként is. Például 1707-ben, amikor Makó 106 és fél köböl búzával, 12 és fél köböl árpával és 29 akó borral adózott a szegedi prefekturának. Vagy előfordult, hogy egy szerződés alapjául szolgált: 1719. április 26-án Makó szerződést kötött Nádasdy Lászlóval. A szerződés kimondta, hogy a

püspök élete végéig évenként 1200 forintot kap, továbbá 20 akó bort, 20 köböl abrakot, 2 hajó fát. Cserébe szabadon használhatják Szentlőrinc, Tömpös, Tárnok, Dál, Kopáncs, Csókás, Batida, Földeák és Lele nevű pusztákat. Élhettek a kisebb királyi haszonvételekkel, így az övék volt a bor- és báránydézsma szedésének joga.

Zeitler Ádám


Forrás

Dr. Forgó István: Makó város történeti kronológiája a kezdetektől 1983-ig. Makó, 2001. 39 p, 45. p.

Tóth Ferenc: A makói hagyma. Makó, 1998. 111. p. (In: Makó Monográfiája 2.)

Makó az első felszabadult magyar város II. kötet. Szerkesztette: Tamasi Mihály. Kiadta: Makó Városi Tanács és a Kossuth Könyvkiadó. Makó, 1969. 30. p.

Kép

Agroforum

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.