Dr. Tóth Ferenc halálára

        Fél évvel ezelőtt még nagy tömeg ünnepelhette 90. születésnapját a makói múzeum zsúfolt aulájában. Szerény alázattal fogadta a gratulálók seregét, a méltatásokat, a neki ajánlott múzeumi évkönyvet, derűsen osztotta meg emlékeit a jelenlévőkkel. Azon a napon bizonyosan újból otthon volt a múzeumban, melyet egykor – az aprócska polgárház helyén – ő járt ki az akkori helyi és megyei hatalmasságoknál. Ma pedig már búcsúznunk kell tőle. Aligha lehet kérdéses, hogy az elmúlt évtizedek talán legnagyobb formátumú makói lokálpatriótájától kell most elköszönnünk.
Dr. Tóth Ferenc, a város Feri bácsija, nem csak egy városi polgár, helytörténeti kutató és múzeumigazgató, hanem a szó szoros értelmében Makó kulturális mindenese, s talán a város lelkének égő csipkebokra volt. Egy egyszemélyes intézmény, amely fáradhatatlanul szervezett, gyűjtött, dokumentált, földolgozott és publikált mindent, amelyet Makóról fontosnak tartott. És az érdeklődési köre végtelenül széles volt: a város régi térképes ábrázolásaitól a világhíres hagymáig, a talicskától a paraszti építkezésig és a marosi révig, József Attilától Erdei Ferencig és az itt élők mentalitásáig szinte minden érdekelte – és mindent kutatott – amely Makót, e jellegzetes alföldi mezővárost egyedivé, különlegessé és szerethetővé tette. Tudományos munkássága az irodalom-, a néprajz- és a történettudomány határvidékén mozgott, tárgyi tudása és fölkészültsége predesztinálta arra, hogy minden tudományág területén maradandót tudjon alkotni. József Attila itteni éveiről, a város képzőművészetéről vagy a hagymáról írt alapos monográfiája hosszú ideig a Makóval foglalkozók kutatók megkerülhetetlen és felülmúlhatatlan kézikönyve lesz. Nehéz utólag meghatározni, mely munkáira volt hosszú és tartalmas pályafutása során a legbüszkébb. De talán két alkotását biztosan ezek közé sorolta. Az egyik a makói múzeum új és akkor korszerű épülete, amelyet jószerivel a semmiből teremtett, hosszas kijárással, tántoríthatatlan hittel és néha megalázó kompromisszumok sorával. A másik pedig a makói monográfia immáron hat kötetre rúgó sorozata, amely a város múltjának értékőrző foglalata, s amelynek minden kötete – különösen a hagymás kötetéé – megmutatja szerzői és szerkesztői erényeit.
Hosszú pályája során – a városáért mindig elkötelezetten tenni akaró kutatóként és kultúraszervezőként – sokféle kurzussal és sokféle helyi hatalommal találkozott. Habár a múltat kutatta, de a jelenben élt, így elfogadta az éppen aktuális játékszabályokat. Hamar fölismerte, hogy az eredményességének záloga csakis az együttműködés és a mindenkori vezetés partnerré tétele lehet. Mestere lett hát a kompromisszumoknak. Pontosan tudta, mert megtanulta, hogy a jó ügy érdekében melyik helyi potentátnál hogyan lehet eredményt elérni. S ami utólag egyszerű történetnek látszik, az valójában a zseniális szervezőmunkájának tárgyiasulása volt: a páratlan József Attila kéziratgyűjtemény, az ópusztaszeri hagymás ház, az Espersit-ház, vagy a skanzen a múzeum udvarán. Az idő a néha fanyalgó hangok ellenére őt igazolta: kompromisszumai nélkül ma bizonyosan szegényebbek lennénk.
Tóth Feri bácsi Makó egyik védjegye lett. Ha valaki bármit tudni akart a városról, mindig hozzá irányították, s ő szinte minden kérdésre tudott válaszolni. Fölkészült volt, páratlan memóriával és ismeretséggel, és tudását oly szívesen osztotta meg szakmabeliekkel és mezei érdeklődőkkel egyaránt. Azt mondták róla, hogy amit Feri bácsi nem tud Makóról, azt nem érdemes tudni. S habár ezt a minősítést mindig szerényen elhárította magától, kétségtelen, hogy a város múltjának legszélesebb palettáját átfogó és legnagyobb tudású kutatójától kell most végső búcsút vennünk. Életműve már életében kitörölhetetlenül belevésődött a város emlékezetébe. Nem látszik, hogy az űrt, amelyet halálával maga után hagy, bárki is képes lenne kitölteni.

Marosvári Attila


Az írás megjelent a Délmagyarország 2018. augusztus 23-i számában

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.