Dr. Tóth Ferenc emlékére (1928-2018)

Lokálpatriótaként és a levéltár munkatársaként kerültem kapcsolatba Dr. Tóth Ferenccel, akinek munkáival már korábban megismerkedtem. Személyes találkozásaink során mindig jó szívvel fogadtuk egymást, nagyon közvetlen és barátságos személynek ismertem meg. A hatalmas tudástára és bölcsessége mellett az alázattal teli hozzáállását emelném ki. Bármennyi kötet vagy tanulmány jelent meg az ő keze nyomán, ő ugyanolyan szerénységgel és munkabírással folytatta munkásságát.

Kérte tőlem az első levélváltásunk után, hogy tegeződjünk, ami nagyon jól esett. 2017-ben a makói levéltárban a Városi Tanács Művelődésügyi Osztályának iratait dolgoztam fel 1950-től 1986-ig. Ezek közt az iratok között rengeteg Feri bácsi által írt levelet olvastam – a szakmájához való alázata mindig visszatért ezekben a levelekben. Volt olyan levéltári irat, amit Feri bácsinak el is küldtem – amit Ő meg is köszönt. Legutolsó levélváltásainkkal a Szirbik Miklós Egyesület szobros kötetével kapcsolatosan kerestem fel a „legmakaibb makait”, néhány műalkotást beszéltünk át ebben.

Feri bácsi hatalmas tudástárral bővítette Makó helytörténetét, neve és szellemi hagyatéka mindig vissza fog térni hozzánk, mert ezekből indulunk ki, nagy alapot ad minden lokálpatriótának, helytörténeti kutatónak.

Az alázat, ami Feri bácsira jellemző volt, sokunk számára példa lehet. Örülök, hogy ismerhettem Feri bácsit, mindig szeretettel fogok emlékezni rá. Nyugodjon békében.

Vizi Dávid Máté


Kép forrása

makóhiradó.hu

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.