Tóth Ferenc – 1928. január 4. – 2018. augusztus 19.

A Szirbik Miklós Egyesület tisztelettel búcsúzik elhunyt tiszteletbeli elnökétől, Dr. Tóth Ferenctől. Az elkövetkezendő napokban barátai, ismerősei, tisztelői búcsúznak Tőle blogunkon. Nyugodj békében Feri bácsi!

Egy kisvárosi múzeum „olyan, mint embernek a tükör: magát látja benne, amint fölnövekszik, öregszik, s ha emlékezetében összegyűjtötte múltjának arcképeit, fölidézheti benne múltját. Más kérdés, tanul-e belőle. Biztosan vannak, lesznek, akik a város, község múltjából, történetét alakító kiváló közéleti személyiségeinek életéből tudnak leszűrni alkalmazható tanulságokat” – véli Péter László professzor, a makói múzeum egykori igazgatója, Tóth Ferenc szakmai mintaképe.

Tóth Ferenc szülei tisztviselők voltak, mégis ismerték a kertészek világát, hiszen Makó-Újvárost – ahol született – többségében hagymakertészek lakták, akikből sugárzott a büszkeség, a 48-as hagyományok és Kossuth Lajos tisztelete. A hagyományok és a tradíciók tiszteletét talán már ott magába szívta kisgyermekként.

1938-as tanévtől a Csanád Vezér Gimnázium diákja lett, ahol a legelevenebb hatást, a helytörténeti kutatásairól is ismert Giday Kálmán tette Tóth Ferencre.

Tanulmányait a szegedi tudományegyetemen folytatta. Tanította például Bálint Sándor néprajzra, akihez a legszorosabban kötődött.

Etikai magatartást sugárzó személyisége különösen magával ragadott. Idegen volt tőle a modorosság és a kivagyiság. Közvetlen volt és mindenekfölött ember” – írta tanáráról. Neves tanára példáját maga is követte életében. Baróti Dezső professzor az első óráján megkérdezte, ki miért jelentkezett bölcsészhallgatónak? Tóth Ferenc így válaszolt: „helytörténeti kiadványokat szeretnék készíteni.” Az egyetemen doktori értekezését Makó népi építészetéről írta.

Az 1952/53-as tanévben a makói Szántó Kovács János Gimnázium tanára lett. Az egykori diák visszatért tanítani oda, ahol előtte már József Attila és Erdei Ferenc is koptatta a padokat, ahol Juhász Gyula vagy későbbi tanárai közül Eperjessy Kálmán és Tettamanti Béla is dolgozott.

1953-tól 1955-ig Szegeden, az egyetemen volt tanársegéd és könyvtáros. Az egyetemi karriert mégis föladta és hazajött szülővárosába, mert megnősült. Felesége Bernátsky Sára közös életükben biztos támasza volt, megértéssel tűrte a helytörténeti- és néprajzi kérdések gyakran kibogozhatatlan nehézségeit.

A makói múzeum az ötvenes évek második felében a város mostohagyermeke volt. Nem volt igazgató, egyéb alkalmazott. Így az intézmény nem lehetett része a helyi kulturális életnek, pedig Péter László megindította tudományos munka folytatása közérdek lett volna. Tóth Ferencet 1964. november 1-től kinevezték igazgatónak.

“Nagyon komolyan foglalkoztatott, hogy 36 évesen vállalkozhatom-e erre a feladatra, hiszen egy muzeológus ebben az életkorban már sok mindent letett az asztalra. Kétnapos tépelődés után múzeumi álmaim megvalósítása mellett döntöttem azzal, éjt nappallá téve fogok dolgozni, és behozom a lemaradásomat” ­– emlékezett vissza.

Az álmok valóra váltásához támogatókra volt szükség, ezért létrehozta a Múzeumi Baráti Kört. A tagok között szenvedélyes viták folytak a város lehetőségeiről az 1960-as évek végén! Baráti kapcsolata volt Erdei Ferenccel, aki ekkor Makó képviselője a parlamentben. Tóth Ferenc szerint „Ő volt az egyetlen országgyűlési képviselő, aki érdeklődésből eljött múzeumunkba…”. 1971-ben lebontották a múzeumépületet. Sajnos a városállami és politikai (párt) vezetése között komoly ellentét feszült múzeumügyben. Erre így emlékezett Tóth Ferenc: „A múzeum udvarán épült új raktárhelyiséget 1976-ban Apró Antal avatta fel. Ezt követően az országgyűlés elnöke megkérdezte a tőle távolabb álló Komócsin Mihály megyei párttitkártól, mikor épül fel az új múzeum; erre azt a választ kapta: Aki lebontotta, majd felépíti. Erre Forgó István elindult pénzt szerezni. Erdei Ferenc tisztelőitől sikerült összeszednie a beruházás összegének felét.”

Az Espersit-házat, mint irodalmi kiállítóhelyet 1979-ben a névadó születésének centenáriumán nyitották meg. Az Ópusztaszeri Történeti Nemzeti Emlékpark hagymásháza Tóth Ferenc javaslatára lett kiválasztva, felépítve- és berendezve a múzeumi gyűjtemény darabjaiból 1980-ban. Az új, modern múzeum is felépült és tovább bővült a városi skanzennel. Erre így emlékezett Tóth Ferenc: „Mivel a múzeum állandó kiállítása ’papírízűnek’ tűnt, kezdeményeztem a városi skanzen kialakítását.” Sikerrel, mert a város támogatta a megyei tulajdonú múzeum gyarapodását. A miértre Tóth Ferenc adja meg a magyarázatot:

Amikor egy-egy múzeum felépült Makón, a város első számú vezetője azt mondta, ez akkor is Makóé lesz, ha a telekkönyvben nem mi szerepelünk. Az új múzeum méltó helyet adott pl. a Makói Művésztelep alkotóinak. A kiállítások sokszínűségével pedig az ország művészeti sokszínűségét hozta el Makóra.

Szerencsém volt, hogy munkatársaim éppúgy lelkesedtek a múzeumért, mint én. Ha kellett, mindent megoldottunk házilag. Amikor péntek délután a Bánffy-ház bontásakor a tanácselnök-helyettes azt mondta, tietek a filagória, ha vasárnap estig elbontjátok. Két lelkes lokálpatriótával szét is szedtük a csodálatos épületet, és a bontási anyagot taligával áthordtuk az Espersit-ház udvarába, felállítására már ácsot fogadtunk. A filagória ma is ott áll, igaz kissé megkopott az idő múlásával.

Tóth Ferenc újraindította az 1950-es évek elején a Péter László távozása után kényszerűen megállt munkát. Segítségére volt, hogy tisztelték és megbíztak benne, hiszen szakmai műveltsége és elkötelezettsége néhány mondat után kiderült.

Magam gyűjtöttem padlásokon, színekben, hombárokban, és Trabanttal szállítottam a múzeumba – emlékezett a vissza 2013-ban. Tóth Ferenc.

A makói múzeum gyűjteményének nagy része a 70-80-as években került a raktárba. Különleges kincsei a József Attila kéziratok, a térképtár, a történeti festmények, plakátok, művésztelepi grafikák…és a néprajzi tárgyak színes sokasága.

Tóth Ferencnek haláláig szenvedélye volt a kiadványok szerkesztése. Megindította a Makói Múzeumi Baráti Kör Értesítőjét, a Makói Múzeum Forráskiadványai és a Makói Múzeum Adattára sorozatot és folytatta a Makói Múzeumi Füzetek sorozatot. Halász Péter, a Honismeret főszerkesztője szerint:

Kevés olyan 20–30 ezer lelkes nagyságrendű városunk van, amely azzal büszkélkedhet, hogy 1952 óta folyamatosan kiadványsorozatot jelentet meg. Mert a Makói Múzeum Füzetei valójában nem a makói múzeum füzetei, hanem valóságban az egész városé.

Nyugdíjazása után sem tudott e „szenvedélyéről” lemondani és elindította a Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség Füzeteit, a Szirbik Miklós Társaság Füzeteit, a Makói Életrajzi Füzeteket, a Földeáki Füzetek sorozatot. Aktívan segítette a 2015-ben megindult Makói kincsestár c. kiadványainak megszületését. A hamarosan bemutatandó Makó szobrai című könyvet utolsó heteiben forgatta örömmel, és adott tanácsokat a szerkesztő Urbancsok Zsoltnak. Önzetlenül támogatta a Halász Tamás szerkesztette nagy sikerű Makó anno sorozatot, mert érezte, hogy az említett kiadványok lapjairól és az azokat készítők személyiségéből a szívbéli lokálpatriotizmus sugárzik felé.

Tóth Ferenc nyugdíjba vonulása után tudott időt szakítani az összefoglaló munkákra. Így útjára indította az önkormányzat támogatásával a Makói Monográfia köteteit, amely sorozatban Makó térképei és a Makói hagyma egyszerzős művei. A többiben fejezeteket írt, részt vett a szerkesztési munkákban. Csongrád megye építészeti emlékei, József Attila makói évei, Makó képzőművészete, a száz magyar falu kincsesháza sorozatban Apátfalva, hogy csak néhány könyvet említsünk. Arra a kérdésre, hogy melyiket tartja legfontosabbnak, így válaszolt: „Most úgy érzem, hogy Makó néprajza kötet a maradandó, készülhetnek kitűnő résztanulmányok, de több szintetizáló munka aligha.”

Tóth Ferenc nem csak írt, de kapott is könyveket. A 70. születésnapjára a Makói Múzeumi Füzetek 90. számát, 75 éves korában pedig A legmakaibb makai kötetet vehette át. 80 éves volt, amikor a Szirbik Miklós Társaság külön füzetet, a múzeum a Makói História ünnepi számát jelentette meg. A 85. év sem múlt el tisztelgés nélkül. A Marosvidék c. folyóirat hasábjain Forgó Géza muzeológus és Varga Gyula akadémikus köszöntötte. 90. évében pedig még átvehette a vaskos, 585 oldalas, tiszteletére megjelentetett múzeumi évkönyvet, amelyben 44 cikk olvasható. Marjanucz László egyetemi tanár egy tudósi és egy szervező-muzeológusi életutat értékelt. „Tóth Ferenc több évtizedes tevékenysége Makó múltjáért és élő kultúrájáért tett hasznos szolgálat” – állapította meg.

Tóth Ferenc szülővárosáért folytatott munkássága nem maradhatott elismerés nélkül. 1988-ban Móra Ferenc Emlékérmet kapott, 1990-ben Makó Város Díszpolgára címet, 1994-ben a Tömörkény-díjat, 1998-ban a Csongrád Megyei Alkotói Díjat, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. A 2003-as esztendő a Bél Mátyás Emlékérmet és a Szentatya Apostoli Áldását hozta el, 2006 pedig a Fraknói Vilmos-díjat. 2008-ban a Nagy György-alapítvány díjával, a Csongrád Megyei Príma Díjjal és a Makói Nemzetközi Hagymafesztivál Aranyhagyma díjával ismerték el tevékenységét.

A kitüntetéseknél azonban többet jelentett számára, hogy felnőtt egy helytörténettel tudatosan foglalkozó nemzedék, amely az ő munkásságára tud támaszkodni. Minden kitüntetésnél többet jelentett számára, hogy a turisták és a szakmai egyaránt elismeréssel szólt és szól az általa megteremtett múzeum-együttesről. Dr. Tóth Ferenc városunk emlékezetének őrzője volt, annak tudatában, hogy a helyi kulturális örökség a lokális tradíció továbbadásán alapul.

Forgó Géza

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.