120 éve született Mályusz Elemér történész

1898. augusztus 22-én Makón született a magyar történelemtudomány egyik legkiemelkedőbb, nemzetközi hírű képviselője, Mályusz Elemér.

2018-tól Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete döntése alapján életműve a települési értéktárban is helyet kapott.

Édesapja, aki büszkén vállalta felvidéki evangélikus származását, városunkban volt járásbíró. Sőt, az épülő bíróság munkálatait is ő ellenőrizte. Sajnos nem tudjuk pontosan merre laktak, ezért az 1998-ban megrendezett tudományos konferencia után a bíróság épületére helyezték el a ma is látható emléktáblát.

Mályusz Elemér középiskolai tanulmányait már a szegedi piarista gimnáziumban végezte, ahol nagy hatással voltak rá Balanyi György történelemórái. Engem hamarosan arra ösztönzött, hogy beszerezzek egy jegyzetfüzetet és abban örökítsem meg a hallottakat – írta visszaemlékezésében.

A tudós tanár szellemisége hozzájárult, ahhoz, hogy a történelem tényanyagának elsajátítása mellett, erősítette benne a „magyarnak lenni” tudatát.
Kisgyermekkorától rengeteget olvasott. Szerette Jókai regényeit, „ami a Képes Krónikából a magyar köztudatba átment, azt számomra is Jókai fogalmazta meg” – írta. Örömmel forgatta Arany János köteteit, sorai segítették abban, hogy beleszeressen a magyar múltba. „Vörösmarty csodálatos pátoszának zengése” pedig a XIX. század első felének „érzelmeit közvetítették ereibe”, megfogalmazása szerint. A szépirodalom mellett a szakkönyvek, főleg a Századok c. folyóirat cikkei hatottak rá.
Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta. 1920-ban szerzett történelem-latin szakos tanári oklevelet. „A történetírói pályájára következetesen és tudatosan, már alsó- és középfokú tanulmányai során készült s olyan műveltségi alapokat szerzett a történettudományban részint tanárainak, részint rendkívüli tehetségének és azzal párosuló óriási munkabírásának, szinte az aszketikusságig vitt szorgalmának köszönhetően, hogy egyetemista korában már mindannak a tudásnak és ismeretanyagnak a birtokában volt, melyet tanulótársai csak az egyetemen kezdtek elsajátítani” – állapította meg Soós István. Disszertációját Turóc megye kialakulása címmel írta. Az és 1922-ben – 24 évesen! – megjelent tanulmánnyal iskolateremtő alapművet alkotott, Kristó Gyula megítélése szerint.
1920 és 1922 között egy ösztöndíj keretében Bécsben folytathatott levéltári kutatásokat. 1922-től 1930-ig a Magyar Országos Levéltárban dolgozott. 1925-ben, elismerve kiemelkedő képességeit kinevezték a magyar társadalomtörténet egyetemi magántanárává Budapesten. Magántanári képesítését a Magyar társadalomtörténet című tárgykörből szerezte meg. 1930-ban Klebelsberg Kunó hívta meg a szegedi egyetemre. Erre azért került sor, mert az egyetem erős katolikus beállítottságát egy protestáns kutatóval kívánta ellensúlyozni. 1934 és 1945 között újra a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanított, de tartott előadásokat a középkori magyar történelemről Szegeden is.
A harmincas évek első felétől kedvenc folyóiratát a Századokat szerkeszti Domanovszky Sándorral és Hajnal Istvánnal együtt. Ekkor már elismert történész. 1930-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává avatták.
1929-ben Szekfű Gyula felkérésére módszertani tanulmányt fogalmazott meg helytörténeti tárgykörben, amely A magyar történetírás új útjai című tanulmánykötetben jelent meg. Írása „A népiség története” szerint a német történettudomány módszereit kellene a magyar viszonyokra is alkalmazni. Fontos megállapítása volt, hogy a helytörténeti kutatás tudatos művelése segíti a gazdaság- és társadalomtörténet fejlődését, és előremozdítja az ún. népiségkutatást. Mályusz tehát létfontosságúnak tartotta a helytörténeti kutatások igényes művelését. Nemcsak eseménytörténeti és statisztikai adatokat felsorakoztató fogalmazványokat várt el, hanem pl. a telkek, házak formáinak, elhelyezkedésének vizsgálatát stb. interdiszciplináris tudományban gondolkozott, azaz a történettudományba be kívánta integrálni például a nyelvtudomány, az etnográfia, az etnológia és a szociológia eredményeit.
A magyar nyelvű, magyarságközpontú kutatásért szólalt fel. A népiségtörténet szerinte megteremtené a magyarság egységes, határokon átívelő nemzeti tudatát. Sőt, úgy vélte a nemzetfogalom lecserélése a népiség fogalmára a határon túl rekedt magyarságot is megmentheti. A népiség „egy egész nép öntudatlan élete és kulturális tevékenysége. Ebbe az öntudatlan életbe beletartozik a nép beszéde, amellyel lelki életének mozzanatairól is beszámol, gazdasági tevékenysége, amely a természeti viszonyokkal, elemi csapásokkal való folyamatos küzdelmet jelent; a szokások, amelyekhez ragaszkodva vagy amelyeket kifejlesztve élik le a generációk életüket.”
1938-ban megbízták a Magyar népiség- és településtörténeti intézet megszervezésével és vezetésével. Település és népiségtörténeti értekezések címen sorozatot indított tanítványai doktori értekezései megjelentetésével, 1938 és 1943 között.

Mályusz egyúttal olyan múltszemlélethez kívánt eljutni, amelyből a felekezeti és az osztály ellentéteket ki lehet zárni. Tudatosan vállalt vitákat pl. Hóman és Szekfű által jegyzett Magyar Történetben kifejtett felfogással szemben. Szerinte a sorozat túlzottan kiemeli a középkor-barokk-romantika-neoromantika vonalat, az általa helyesebbnek tartott a gótika-reneszánsz-felvilágosodás-liberalizmus vonal rovására.

Koszta László szerint Mályusz Elemér történetírói munkásságát kronológiai szempontból két időszak a középkor és az újkor köré csoportosíthatjuk. Kutatásai érintették a középkori és a 18. századi Magyarország történetét. Középkori érdeklődését Hóman Bálint erősítette benne. De fontos levéltárosi, forráskiadói (oklevél), gazdaságtörténeti, népiség- és településtörténeti, társadalomtörténeti munkássága. Ebben Max Weber hatása ismerhető fel. Természetesen olvasta a kor nemzetközi szakirodalmát. Rendkívüli krónikakutatói és egyháztörténeti tevékenysége is kiemelkedő. Ez utóbbi abból a meggyőződéséből eredt, hogy szerinte a középkori magyar történelmet nem lehet megérteni a középkori egyház ismerete nélkül, főleg az egyházi műveltség és az egyházi kultúra ismerete nélkül. Művelődéstörténeti érdeklődését pedig professzora Domanovszky Sándor erősítette.
Rendkívül széleskörű tudományos munkája miatt 1941-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. 1945-ben politikai okokból azonban kizárták. Szerepvállalása a Horthy-korban és bátran leírt véleménye pl. a Napkelet című lapban 1931-ben: „a vörös áradat legerősebb gátja, a bolsevikellenes magyar polgári kormányzat” – nem segítette megélhetését. A politika döntése ellenére továbbra is Professzor Úrnak szólították, akkora tekintélye volt.
1945 tavaszán, amikor az infláció belendült, minden összegyűjtött pénzét könyvekbe fektette. Rövidlátóbb kollégáitól felvásárolta azokat a könyveket, amelyek addig hiányoztak könyvtárából. Halálakor 8000 kötet könyvvel és 4000 db folyóirattal rendelkezett. Ha embertársai nagyon az idegeire mentek visszavonult a középkorba. Felesége szerint szerint Garai nádorral jobban el tudott volna beszélgetni, mint egy-egy kortársával.
1947-ben az evangélikus egyház nyújtott segítőkezet és 1947 és 1954 között a budapesti evangélikus egyház levéltárosaként kereste kenyerét. Kutatta a Zsigmond-kort, a krónikairodalmat, a középkori társadalomtörténetét. 1954-ben engedték a visszatérést számára, és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet főmunkatársa lett. 1973-ban Akadémiai Díjat kapott. Egyike volt azon kevés tudósnak, aki megérte, hogy rendes tagságát visszaállítsák.

Mályusz Elemér a 20. századi magyar történetírás egyik legnagyobb hatású, széles látókörű, a történelem összes területét a politikatörténettől a társadalom-, a kultúr-, egyház- és tudománytörténetig egyaránt magas színvonalon művelő, iskolateremtő tudósa volt – állapította meg Soós István. Mályusz Elemér 1989. augusztus 25-én hunyt el.

Főbb művei:
Turóc megye kialakulása (Bp., 1922); A reformkor nemzedéke (Bp., 1923); Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790-1795 (kiad., bev. tanulmány és magyarázatok, Bp., 1926); A népiség története (Bp., 1931); Árpád-házi Boldog Margit (Károlyi Árpád-Emlékkönyv, Bp., 1933); A Rákóczi-kor társadalma (Rákóczi Emlékkönyv, II., Bp., 1935); A türelmi rendelet. II. József és a magyar protestantizmus (Bp., 1939); A középkori magyar nemzetiségi politika (Századok, 1939); Magyar Művelődéstörténet, II. Magyar renaissance (szerk., társszerző, Bp., 1939); A magyar társadalom a Hunyadiak korában (A hűbériség és rendiség problémája) (Bp., 1940); Iratok a türelmi rendelet történetéhez (kiad., magyarázó jegyzetekkel, Bp., 1940); Erdély és népei (előszó, szerk., Bp., 1941, németül, Bp.-Lipcse-Milánó, 1944); A magyar történettudomány (Bp., 1942); Zsigmond-kori oklevéltár (I-II, Bp., 1951-58); Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században (társszerző, Bp., 1953); A magyar rendi állam Hunyadi korában (Bp., 1958); A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog (Bp., 1958.; A Thuróczy-krónika és forrásai (Bp., 1967); Egyházi társadalom a középkori Magyarországon (Bp., 1971); Az V. István-kori gesta (Bp., 1971); Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon (Bp., 1973); Zsigmond király uralma Magyarországon (Bp., 1984, németül, 1989); Az erdélyi magyar társadalom a középkorban (Bp., 1988); Chronica Johannis Thuroczy (kiad., szerk. Kristó Gyulával, I-II, Bp., 1989).

Forgó Géza


Irodalom

Blazovich László: A forrásfeltáró és oklevéltár-készítő Mályusz Elemér. In: In: Mályusz Elemér emlékezete. 1898-1989. Szerk: Halmágyi Pál. Makó, 1999.
https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/m-76AF9/malyusz-elemer-76BC2/
Koszta László: Mályusz Elemér, az egyháztörténész. In: In: Mályusz Elemér emlékezete. 1898-1989. Szerk: Halmágyi Pál. Makó, 1999.
Kristó Gyula: Mályusz Elemér, a krónikaíró. In: Mályusz Elemér emlékezete. 1898-1989. Szerk: Halmágyi Pál. Makó, 1999.
Mályusz Elemér: Mért lettem történész? In. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXVI. Szerk: Blazovich László. Szeged, 1988.
Mályusz Miklós: A Mályusz család. In: Mályusz Elemér emlékezete. 1898-1989. Szerk: Halmágyi Pál. Makó, 1999.
Megyeri Csaba: Mályusz Elemér. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=8846
Szőts Zoltán Oszkár: Mályusz Elemér és a népiségtörténet koncepciója. http://ujkor.hu/content/malyusz-elemer-es-a-nepisegtortenet-koncepcioja
Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér. In: In: Mályusz Elemér emlékezete. 1898-1989. Szerk: Halmágyi Pál. Makó, 1999.

Képek forrása

sulinet

wikipédia

antikva

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.