Játékvezetői jelentés egy izgalmas labdarúgó-mérkőzésről

Jelentés egy 1958-as járási labdarúgó mérkőzésről, ahol a játékvezető kalandos úton menekült meg a földeáki szurkolók haragjától

Jelentem, hogy a folyó hó 23-án, Földeákon megrendezett Földeák-Makói Vasas II járási bajnoki mérkőzést a második félidő tizenhatodik percében véglegesen beszüntettem, amikor is a makói csapat 1:0-ás félidő után 1:0 arányban vezetett. A mérkőzés folyamán a földeáki csapat játékosai sportszerűtlenül viselkedtek, továbbá eléggé durván játszottak. Ezért több szabadrúgást ítéltem ellenük, és majdnem minden játékost figyelmeztettem a nyugodtabb és sportszerűbb játékra. Ezt a játékosok egy része (Gajas István, Szalma Mihály, Vízhányó Lajos) sportszerűtlenül vette tudomásul.

A szabadrúgások és figyelmeztetések a kint volt, mint egy 150-200 nézőt annyira felbőszítették, hogy valamennyiünket- partjelzők, makói játékosok és engem – a legválogatottabb jelzőkkel illettek a leghelyesebb és legindokoltabb ítélkezésünk alkalmával is. Azzal vádoltak, hogy a makói csapattal akarom megnyeretni ezt a mérkőzést.

Ilyen forró hangulat közepette történt, hogy Szalma Mihály nevű játékos szabálytalan játék alkalmával, amikor nevezettet figyelmeztettem, hogy nyugodtabban játsszon, mert baj lesz belőle, nekem akart jönni. Kétségtelen, hogy nevezettet ezért a szabályok szellemében ki kellett volna a további játékból zárni, azonban ezt nem tettem, azért, mert a csapat játékosainak és a közönségnek a viselkedése arra engedett következtetni, hogy a mérkőzést már ekkor be kell szüntetni. Ugyanis a fent említett játékos a kiállítás közlésekor holt biztos, hogy nekem jön, vagy ha esetleg nem, úgy a többi társa, valamint a közönség. Ezért úgy gondoltam, hogy majd lecsillapodik. Tehát nem akartam kitenni a mérkőzést annak – ami a második félidő tizanhatodik percében bekövetkezett, hogy a mérkőzést félbe kellett szakítani. Ennek ellenére – a közönség legsportszerűtlenebb és becsületsértőbb kijelentései mellett – félidő elég rendben lezajlott.

A második félidő is hasonló légkörben kezdődött. Így történt, hogy az ötödik percben durva játékért, illetve verekedésért a makói csapatból Csorba Ferenc, és a földeáki csapatból Vass Sándor nevű játékost kiállítottam. (A játékosok ténykedéséről külön-külön jelentés csatolva. Három perc szünet.)

A tizenhatodik percben a makói csapat támadott. A labda magas ívből a földeáki csapat tizenhatosán esett le, melyet a földeáki középhátvéd kapásból rúgott. Közben a makói támadó játékos is ment a labdára, aki szintén meg akarta azt szerezni. A makói játékos látva, hogy a földeáki játékos éri hamarabb a labdát, a labdára talpalt. A labda a lába közül kikerült, és a középhátvéd a támadó talpába rúgott lábfejjel. A talpalást azonnal lefújtam, és szabadrúgást ítéltem a makói csapat ellen. (Határozottan állítom, hogy nem emberre menő, hanem labdára történt a talpalás.)

Ekkor a makói játékosok húzódtak vissza, a földeáki játékosok szintén mentek előre. Csak a hátvédhármas maradt a tizenhatos vonalán, akik közül a középhátvéd közben letérdelt, és a lábát vizsgálta. Közben szólt, hogy menjek oda, és nézzem meg a lábát. Tíz-tizenöt méter távolságról odafutottam, amikor láttam, hogy a bokagumija és a zoknija átszakadt, a lábfején a hajlásban nyílt seb van. Közöltem vele, hogy mutassa meg az orvosnak, azonban ő felállt, és ment a helyét elfoglalni. Erre szóltam, hogy a szabadrúgást hajtsák végre. Ekkor a középhátvéd Gajas István, a jobb hátvéd Szalma Mihállyal az élen több játékos különböző törlesztéseket kiabált a makói csapat játékosai felé. Szalma Mihály egy kezében tartott félidőben behozott citromot vágott egy makói játékos felé, miközben a pálya felezővonala közelében, a bolyban két földeáki játékos rugdosta a makói játékosokat. (Ezek személyazonosságát már nem tudtam megállapítani.) Erre a mérkőzést véglegesen beszüntettem. Ezt a két csapat játékosaival közöltem.

A pályáról történt levonulásunk alkalmával a játékosok és közénk sereglő nézők között az öltöző felé vonultunk. Alig tettünk meg tizenöt-húsz métert, amikor Vízhányó Lajos nevű földeáki játékos hátulról a lábszáramba rúgott. Ez mintha jel lett volna a többieknek. Szalma Mihály nevű játékost az előbbivel együtt úgy fogták le a kissé józanabbul gondolkozó társaik. Ez a vérszomj a nézők többségére is átragadt, és nekem akartak jönni. Egyiket másikat sikerült az odakerült józanabbul gondolkozó embereknek távol tartani, azonban láttam, hogy a pálya másik oldaláról is futnak feldühödött emberek, így elindultam az öltöző felé futva. Közben az elölről jövő négy-öt ember ököllel akart eltalálni, amit talán a szerencsémnek köszönhetek, hogy nem tudtak, s körülbelül 120 cm-es szövött drótkerítést átugorva a házak felé futottam, persze a tömeg futó, üldöző díszkísérete mellett. Az öltöző-házat eltévesztettem, egy másik házba fordultam be, ahonnan egy fiatalember – valószínűleg a tulajdonos – szabályszerűen kitessékelt, hogy nem itt öltözködtem, hanem amott, és az ő házában ne legyen botrány. Szerencsére, amikor onnan kiléptem az utcára vissza egy férfi ért oda, és közölte, hogy menjek vele nyugodtan, nem lesz semmi baj. Így jutottam a szomszéd házban lévő öltözőbe. Ekkor megjelent egy rendőrhadnagy, és szólt, hogy öltözzünk fel nyugodtan, és ő majd kikísér bennünket. Közben bejöttek a makói vezetők, és a makói játékosok közül egy pár, valamint két-három vezetőségi tag a helyi csapatból, és ezek kíséretében mentünk ki az utca végén álló makói csapat gépkocsijáig, akikkel Makóig jöttünk.

Így tudtam hazajutni feleségemhez, és két kislányomhoz a vasárnapom feláldozása után.

Egyéni észrevétel:

A mérkőzésen egy-kétszáz ember volt jelen, akik a mérkőzést nem sportnak tekintették, hanem mindegy, hogy minek árán, mindegy, hogy milyen körülmények között a helyi csapatnak győznie kell, mert ők csak akkor szórakozhatnak, és csak azzal van jó vasárnapjuk csinálva.

A mérkőzésen részt vett játékosokhoz hasonló sportszerűtlen játékosokkal a 14 éves játékos és 4 évi játékvezetői pályafutásom alatt még nem találkoztam annak ellenére, hogy az országot a labdarúgással bejártam. Ezeknek sem számít, ha 3-4 dolgozótársa a pályáról a kórházba kerül.

Ezek után felmerül a kérdés, vajon szükséges-e ilyen, és ehhez hasonló helyen a labdarúgás.
Szükséges-e kitenni az odautazó csapat játékosainak és játékvezetőnek a testi épségét, azon túlmenően
az életét kitenni ilyen és ehhez hasonló eseteknek.

Szeged, 1958. évi november hó 24-én.

Vörös Béla s.k. játékvezető

Zeitler Ádám


Forrás

Zeitler Ádám: Tanulmányok Makó 1945 utáni történelméből. In: Makói Kincsestár 1. Makó. 2015. 123-126. p. 

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.