Tettamanti Béla – II. rész

Előző írásunkat itt olvashatja Tettamanti Béláról.

1926 szeptemberétől a szegedi Középiskolai Tanárképző Intézet tanára. Itt német nyelvet és módszertant tanított. Szegeden került kapcsolatba a Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai Intézetével és annak vezetőjével, Imre Sándorral. Imre Sándor munkássága nagy hatást gyakorolt pedagógiai gondolkodásának fejlődésére.

1928-ban letette bölcsészdoktori szigorlatát. Fő tárgya a neveléstudomány mellékágai, a neveléstörténet és a lélektan voltak. Doktori értekezését Kármán Mór neveléselméletéről írta.

A személyiség nevelésének magyar elmélete címmel 1932-ben könyve jelent meg. Ebben a művében Schneller István neveléselméletét elemzi. Mialatt könyvét írta, Tettamanti Béla mély lelki krízisen ment keresztül, ugyanis nem sikerült elnyernie a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola pedagógiai tanszékének vezető pozícióját. Emiatt depressziós lett, gyökereitől megfosztottnak, kiszolgáltatottnak érezte magát, és komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy elhagyja a Tanárképző Intézetet.

Pályázatát – a Schneller-monográfia alapján – elfogadták, egyetemi tanárrá nevezték ki, s ez új értelmet adott életének.

1933-ban addigi munkásságának elismeréseként felvételt nyert a Magyar Pedagógiai Társaságba. Három évvel később nevezték ki rendes tanárnak az egyetem gyakorló gimnáziumába, ahol szaktárgyait tanította.

Az ő szerkesztésében indult útjára 1937-ben a Szegeden megjelenő Nevelésügyi szemle, amit 1942 januárjáig hűségesen, töretlen pedagógiai koncepcióval gondozott.1939-ben Tettamanti Béla elnyerte az egyetemi címzetes nyilvános rendkívüli tanári címet. A két évvel később kiadott egyetemi tanrendben is így szerepel. Meghirdetett előadásának címe: Neveléstudományi alapfogalmak.

1942 januárjában Budapestre költözött, ahol az Országos Közoktatási Tanácsban vállalt előadói feladatot. Úgy érezte, hogy új állomás helyén Imre Sándor alelnöklete alatt meg tudja valósítani művelődéspolitikai elképzeléseit. Emellett előadásokat tartott a budapesti Műegyetemen.

Magyarország német megszállása idején lemondott tisztségeiről és kérelmezte nyugdíjazását. Károly fia és annak felesége érdekében Miskolc mellé költöztek, a fiatal Károly ugyanis tevékenyen részt vett a Márciusi Front munkájában. A II. világháborút követően kérte felvételét a Magyar Kommunista Pártba.

1946 őszén már ismét a katedrán találjuk. A budapesti II. kerületben megszervezte és vezette a Dolgozók Iskoláját. Közben folytatta irodalmi tevékenységét, tanulmányt írt példaképéről, Imre Sándorról.

Tettamanti Béla életében jelentős fordulat következett be 1947-ben, amikor meghívást kapott a kolozsvári Bolyai János Egyetemre, ahol megbízták a neveléstudományi tanszék vezetésével. 1949-ben felmentették egyetemi tanári megbízatása alól, mert betöltötte 65. életévét. Ennek ellenére ugyanezen év őszén a magyar kormány a szegedi egyetemre nevezte ki nyilvános rendes tanárnak, ahol a neveléstudományi tanszék élére került. Az intézet munkáját remekül megszervezte, szeretettel és sokat foglalkozott munkatársaival és a hallgatókkal. 1950 és 1952 között a bölcsésztudományi kar dékáni tisztségét is betöltötte, de továbbra is az oktató munkát tekintette legfőbb feladatának.

Munkásságának elismeréséért még ebben az évben elnyerte a neveléstudományok kandidátusa fokozatot, és egy évvel később a Felsőoktatás kiváló dolgozója, 1955-ben pedig a Munka Érdemrend kitüntetésének birtokosa lett.

Az 1956-os forradalom alatt dolgozott, és ezt követelte munkatársaitól és tanítványaitól is. 1957 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának elnöki tisztségébe került. Ebben az évben főleg tanítással és tudományos elmélyülésével foglalkozott, emellett rendezte és kiegészítette kéziratait.

A hetvenötödik születésnapjához közeledő pedagógus éppen tanári pályafutásának ötvenedik, a pedagógusképzéssel és az egyetemi oktatással eltöltött munkásságának harmincadik évfordulójára készült, amikor 1959 májusában a Művelődési Minisztérium illetékesei nyugdíjazását kezdeményezték. Ekkor Tettamanti még egy év alkotói szabadságot szeretett volna kapni, de ezt nem adták meg neki.

A jubileumok megünneplését 1959. június 28-án bekövetkezett hirtelen halála hiúsította meg. A sors szeszélye folytán volt tanítványai éppen akkor gyűltek össze ünnepi ebédre a makói Korona szállóban, hogy pedagógusi pályafutásának ötven esztendős jubileumát megünnepeljék, amikor tanárukat váratlanul elragadta a halál.

Tettamanti Béla professzor egész életét, tevékenységét áthatotta mélységes emberszeretete. Tanítványainak ezrei emlékeznek rá, mint kiváló nevelőre. Ahogy a makói diákok becézték: Tetta volt a magyar neveléstudomány legnagyobb tudományos múltra visszatekintő, közszeretetnek örvendő képviselője, ezért méltán viseli a gimnáziumunk jeles tanára címet.

Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának, aki mindig szidott ezekkel együtt, de azért mégis, tudom, hogy szeretett egy kicsikét, küldöm nagy, meleg szeretettel! Makó, 1922. december 21. József Attila

A Szépség koldusa című kötet ajánlása József Attilától Tettamanti Bélának

Zeitler Ádám


Kép

Tettamanti Béla sírja a szegedi Belvárosi temetőben

Forrás

Gácser József – Pukánszky Béla: Egy nagy szegedi neveléstudós, Tettamanti Béla élete és pedagógiai munkássága. Szeged : Fel. kiadó Szalay István a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója, 1992. 139 p.

Képek forrása

Wikipédia

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.