“Legszorosabban Bálint Sándorhoz kötődtem” – interjúnk Dr. Tóth Ferenccel

Dr. Tóth Ferenc, a legmakaibb makai, mindannyiunk Feri bácsija, idén januárban töltötte be 90. életévét. A makói József Attila Múzeum kiemelkedő igazgatójaként, a Makó Monográfiája hatkötetes mű szerkesztőjeként, “mindentudó” makói kútfőként ismerik; de tudják-e azt például, hogy könyvbizományossággal is foglalkozott, vagy, hogy miért választotta a szegedi egyetem bölcsészkarát?
Dr. Tóth Ferenccel szerkesztőnk, Apjok Vivien beszélgetett 2018. január 11-én. A régi ismeretségre való tekintettel az interjú tegező viszonyban zajlott.

MarosKult/Apjok Vivien: Mi jellemezte a szegedi egyetem bölcsészkarát, amikor magyar–történelem szakosként ott tanultál?

Dr. Tóth Ferenc: 1947-ben iratkoztam be a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán a magyar–történelem szakra. Akkor az egyetemen még a teljes tanszabadság érvényesült; bizonyos kötelező számú szaktárgyi előadásokon kívül érdeklődésünknek megfelelő kollégiumokat vehettünk fel. Engem kezdetektől Bálint Sándor néprajzi, Roska Márton régészeti és Felvinczi Takács Zoltán művészettörténeti előadásai érdekeltek.

Legszorosabban Bálint Sándorhoz kötődtem.

A népi építészetről és a szegedi paprikáról tartott előadásai inspiráltak arra, hogy doktori értekezésemet Makó népi építészetéről, a makói monográfia egyik kötetét a hagymáról írjam. Haláláig részesültem megtisztelő barátságában. Az első évben a makóiak Roska Márton régészeti tanszékén találtak otthonra. Apátfalván háromnapos régészeti próbaásatáson is részt vettünk, magam is komolyan vonzódtam a régészeti pálya iránt. Felvinczi Takács Zoltán művészettörténeti előadásai annyira megerősítették bennem a képzőművészet iránti vonzalmat, hogy gimnáziumi tanárként nyolc évig tanítottam is ezt a tárgyat.

Tóth Ferenc egyetemi leckekönyvéből

Baróti Dezső professzor 1949 őszén első irodalmi óráján megkérdezte, ki miért jelentkezett bölcsészhallgatónak? Legtöbben, főleg a lányok a pedagógusi hivatásról vallomásszerűen nyilatkoztak. Nagy derültség támadt, amikor a makói Gáti Imre szellemesen kijelentette, mert a pedagógusok élvezik a legtöbb szabadságot. Hamar rám került a sor, hirtelen azt válaszoltam, hogy helytörténeti kiadványokat szeretnék készíteni. Magam is meglepődtem kijelentésemen, mert ez addig sohasem fogalmazódott meg bennem. Az indoklás már egyszerűbb volt, hiszen könyvespolcomon akkor már ott sorakoztak a Csanádvármegyei könyvtár kötetei, amelyeknek József Attila osztályfőnöke, Eperjessy Kálmán volt a gondozója.

Hallgattam még Szeghy Endre népzenei előadásait, Eperjessy Kálmánnak, a tanárképző főiskolai igazgatójának meghirdetett stúdiumait, különösen meghatározóak voltak Temesi Mihály pécsi egyetemi magántanár órái, aki állandóan népnyelvi, néprajzi gyűjtésre biztatta hallgatóit. Az ő ösztönzésére kezdtem a makói talicskával foglalkozni, amellyel egyetemi pályadíjat nyertem.

A későbbiekben az egyetemen az otthonom a Klemm Antal-féle magyar nyelvészeti tanszék lett – ahol akkoriban Péter László volt a demonstrátor –, a szemináriumi teremhez kulcsot kaptam, a nap bármely részében ott tartózkodhattam, dolgozhattam.

A nyelvészeti intézet hallgatói gárdája bekapcsolódott az Akadémia Nyelvészeti Intézete által kezdeményezett népnyelvi búvárkodásokba, amelyeket Lőrincze Lajos fogott össze. Így részt vettem Budapesten egyhetes előkészítő tanfolyamon, ahol főleg a fonetikus lejegyzéseket gyakoroltuk. Az Akadémia megbízásából 1950-ben szóföldrajzi-nyelvatlaszi munkálatokba kapcsolódtam be, továbbá makói családnevek, keresztnévadási szokások, szólások gyűjtésében vettem részt, amelyért tiszteletdíjakat kaptunk. Egyetemista éveimtől tagja lettem a Magyar Néprajzi Társaságnak, amely minden rendezvényéről meghívót küldött.

Az úgynevezett fordulat éve új szellemiséget hozott az egyetem életében. A történeti intézetnek Gerőné Fazekas Erzsébet lett az igazgatója. Roska Mártont bíróság elé állították, és börtönbe zárták, Felvinczi Takács Zoltánt nyugdíjazták, Bálint Sándor könyvtárba került.

 

MK/AV: Miután az egyetemen megszüntették a muzeológiai témakörű oktatást, hol tudtál erre lehetőséget találni?

TF: Miután az egyetemen a harmadik tanévet befejeztem,

felkerestem dr. Bálint Alajost, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, aki ingyenes múzeumi gyakornoknak fel is vett.

Péczely Attila néprajzos, népzenekutató (a vásárhelyi zeneiskola névadója) beosztottjaként a néprajzi anyag leltározását végeztem. Dr. Bálint Alajos Nyársapáton kéthetes régészeti ásatásra vitt el. Ő a Templomdombon a többször elpusztult középkori falu feltárását végezte, engem tíz munkással a templomrom melletti temető feltárásával, dokumentálásával bízott meg. Részt vettem a Párducz Mihály vezetésével Tápé-Lebőn folyó kéthetes régészeti feltáráson is.

 

MK/AV: Egyetemi tanulmányaidat befejezve, hol kezdtél tanítani?

TF: Akkoriban természetes volt, hogy az új diplomás szülővárosába ment tanítani.

Így a makói gimnáziumba mentem, itt egy évig tanítottam.

Utána felmerült, hogy visszamehetnék a szegedi egyetemre könyvtárosnak. A Történeti Intézetbe kerültem, ahol orosz szakosoknak leíró nyelvtant is tanítottam. Két évig voltam a Mérey-féle intézetben, de házasságot kötve Makón, a nagyszülői házban éppen megürült egy lakás. Ekkor újra a József Attila Gimnáziumba kerültem. Nagy tisztelője voltam Marcis Vilmos igazgatónak, ő védőhálót borított ránk. Azt mondta, hogy az lenne jó, ha egyben könyvtáros is lennék. Ekkor átvettem az ifjúsági és a tanári könyvtárt. Lett szobám az első emeleten, úgyhogy hol a tanáriban voltam, hol a könyvtárban, de inkább többet voltam a könyvtárban. Fele annyit kellett tanítanom, aranyéletem volt.

 

MK/AV: És mit tanítottál?

TF: Magyart és történelmet, de amikor másodjára visszakerültem, akkor bevezették a művészettörténetet is. Hét esztendeig ezt is tanítottam, amely heti két órát jelentett. Nem voltak korszerű vetítőgépek, megkerestem a régi üvegdiákat, amelyek még az én diákkoromban is használatban voltak.

 

MK/AV: Milyen osztályokat tanítottál?

TF: Két osztályt I–IV-ig vittem végig. Ez azt jelenti, hogy a szívemhez máig ez a két osztály kötődik legjobban. Ők, ha érettségi találkozót szerveznek, mindig meghívnak. Például ma is felhívott az egyik volt diákom. Párszázan köszöntöttek születésnapom alkalmából, és ennek több mint fele a gimnáziumi időkből való. Azok még számon tartanak, utána bekerültünk a makói közéletbe, és az élet az változik, ahogy a politika is változik. De jó viszonyom volt a diákokkal, és mindenkivel, akikkel együtt dolgoztam.

Sokakat tisztelek és becsülök, például ott van Sarró Ferenc, ő tanácselnök volt – bármikor, ha odatelefonáltam, tudott fogadni, akár azonnal. Egyszer elmentem hozzá egy rakás könyvvel – más települések (Vásárhely, Szőreg) monográfiái voltak. Kipakoltam elé, ránéz, és azt mondja:

„Tudom, csináljunk mi is monográfiát. Készíts egy tematikát”.

A makói monográfia hat kötete így született meg.

Akkoriban tulajdonképpen a tanácsi dolgozók barátok voltak. Én nem voltam soha párttag, ennek ellenére leültünk, és amit lehetett, megbeszéltünk, és hát a Sarró Feri is kitűnő kolléga lett. Ugyanígy Forgó István, Forgó Géza édesapja. Sőt, létrejött egy Múzeumi Baráti Kör. Ez úgy jött létre, hogy Forgó még a járásnál volt elnök, és négyünket hívott meg, hogy alakítsunk egy baráti kört, így lett Múzeumi Baráti Kör. Minden csütörtökön (télen) este 7 órakor, előtte 8-kor összejövetelt tartottunk a múzeumban. Sosem beszéltük meg, hogy mi lesz a téma, egyszerűen azt mondtuk, hogy minden héten találkozunk. Ezen ott volt a tanácselnök, az elnökhelyettes, és a VB-titkár. Ez azt jelenti, hogy ami ott elhangzott, minden Makóért történt. Azt tudtuk, hogy Varga Dezső, a pártbizottság városi titkára nem jó szemmel néz bennünket, de mivel Erdei Ferenc a hátunk mögött állt, tudomásul kellett vennie – mindaddig, míg Erdei élt.

 

MK/AV: Sokan jobban szeretnek kutatni, mint tanítani, másokat az éltet, hogy átadhatják a tudásukat. Számodra melyik volt kedvesebb, a kutatás vagy a tanítás? Lehet-e a kettő között dönteni?

TF: Nagyon szerettem tanítani, jó kapcsolatot alakítottam ki a tanulókkal. Volt olyan, hogy szünetben nyolcan-tízen-tizenketten álltak a tanári szoba ajtajánál, és rám vártak. Szerettük egymást. Tulajdonképpen szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre, de sajnálattal tapasztalom, hogy amint nézegetem a nyomtatott értesítőket, a nevek nem mindig jönnek elő, nem tudom arcokhoz kötni. Az élet utána másfelé sodort, és sokszor ezek az emlékek – hiába kedvesek – nem maradnak meg élesen. Az érettségi találkozókra még más osztályok is meghívtak – tavaly is volt egy osztály.

 

MK/AV: Az iskolai munka mellett mivel foglalkoztál még?

TF: A könyvtár minden időmet kitöltötte, a nyári szüneteket is. Viszont vállaltam könyvbizományosságot. A könyvesbolttal kötöttünk megállapodást, és 5%-ot kaptam minden eladott könyv után. Azért vállaltam, hogy ebből további könyveket tudjak vásárolni. Ezt sosem vettem föl pénzben, hanem könyvben vásároltam le. Ezt már a szegedi egyetemen is csináltam, ott nagyobb volt a forgalom, az egész bölcsészkar hozzám járt.

Apjok Vivien

Dr. Tóth Ferenc és a szerző 2018. január 11-én

Folytatása következik…


Borítókép forrása
sulinet.hu

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.