A lángoló benzinkutas

Az 1920-as években a vármegyeháza – ma önkormányzat – előtt állt a benzinkút, ahol a vármegyei hajdúk adtak szolgálatot. 1928. augusztus 11-én, este 9 óra tájban egy Puch márkájú motorkerékpár állt meg. A vezető mellett, pontosabban mögött, egy hölggyel.

A szolgálatot ekkor Csányi Mátyás adta és ő töltötte meg a motor tankját üzemanyaggal, majd a motorkerékpáros kérésére a rendetlenkedő első féket vizsgálta meg. Közben a kút benzincsövét letette maga mellé a kövezetre.

A motorkerékpár vezetője egy kis lángra lett figyelmes az ülés alatt és jó erősen ráfújt, hogy eloltsa. Sikerült is a tüzet tovább fújnia a motor mögött álló nő kabátjára. A hölgy még sikeresen ledobta az égő ruhadarabot a földre, a benzincső mellé, amely azonnal lángot fogott. A kútkezelő, hogy megelőzze a nagyobb bajt a kúthoz ugrott, hogy egy biztonsági csapot elzárjon, közben azonban széttört egy benzint tartalmazó üvegtartályt, amelyből az üzemanyag ráfolyt. A szerencsétlen ember szinte pillanatok alatt lángtengerré vált.

A főtéren sétálók csak a segélykiáltásokra figyeltek fel, de a döbbenettől másodpercekig senki sem sietett a bajbajutott segítségére. Az első, aki magához tért a döbbenetből Teszling József ezredes volt. Saját kabátjával próbálta a tüzet eloltani, az ekkorra már eszméletét vesztő és földön fekvő emberen. Hamarosan a Korzó Moziból szaladtak ki pokrócokkal, amelyekkel sikeresen elfojtották a tüzet.

Időközben a tűzoltók is megérkeztek. Csányi Mátyást életveszélyes sérülésekkel szállították kórházban. Fél oldalán leégett a ruhája és a bőre is. További sorsát nem ismerjük.

A tűzoltók megállapították, hogy a tüzet a motorkerékpár karbidlámpája okozta, amelyet tankoláskor le kellett volna oltani. Ez nem történt meg. A motorkerékpáros megijedve az eseménytől elrobogott és csak Csanádpalotán tartóztatták föl. Egy biztosító alkalmazottja volt.

A lakosság megnyugtatására közölték, hogy a makói benzinkút egy világszabadalom mintájára készült és a föld alatt tárolt 1800 liter benzin biztonságban volt.

Forgó Géza


Forrás

Marosvidék, 1928. augusztus 12.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.