130 éve hunyt el Tarnay Antal honvéd százados

Tarnay Antal Makón született 1827. január 6-án. Édesapja Tarnay Mihály főszolgabíró, aki országgyűlési képviselő is volt . Édesanyja Niamessny Júlia. A nemesi származású ifjak szokásához hűen jogi tanulmányokat folytatott, majd 1846-tól hadapród volt a 2. Sándor gyalogezredben.

1847. május 1-től 1848. szeptember 10-ig a bécsi nemesi testőrségben szolgált testvérével, Károllyal együtt. Tagja a pozsonyi országgyűlésre küldött testőr különítménynek. A forradalom kitörése után, az áprilisi törvények és az ország függetlenségének megvédése miatt, a május 16-án miniszterelnöki rendelettel 10 honvédzászlóalj felállítását rendelték el. Ez azonban nem volt elegendő, ezért Kossuth Lajos július 11-én 200 000 újoncot kért az országgyűléstől, amely a haza iránti elkötelezettség által vezéreltetve megszavazta azt.
Tarnay Antal bár a Habsburg uralkodót védő testőrség tagja volt, szeptember 10-én mégis kérte elbocsátását és 20-a után hazatért Magyarországra. 27-én már Nagyváradon van, ahol az újonnan szerveződő 27. honvédzászlóaljban kap főhadnagy rangot. 1849. március 3-tól százados.
Ideiglenesen zászlóalj parancsnok is volt, valószínűleg az 1849. január 21-ei vesztes nagyszebeni csatában hősi halált halt Grubiczky Sándort helyettesítette. A zászlóalj új parancsnokává a makói származású Csutak Kálmánt nevezik ki, aki 1849 februártól volt őrnagyi rangban.
Tarnay az erdélyi harcok során szerzett betegség miatt elhagyta alakulatát, de csak ideiglenesen, mert a világosi fegyverletételnél ott találjuk, ott is esett fogságba. A vár előtti síkon látta újra testvérét, Károlyt. Az aradi várat augusztus 17-én adta fel Damjanich tábornok, ezt követően szállították testvérével és sok más honvédtiszttel együtt az aradi várbörtönbe. Testvére sikeresen megszökött onnan, de ennek részleteit mára homály fedi.

A császári hadbíróság szökés, esküszegés és fegyveres lázadásban való részvétel miatt 1850. január 16-án vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélte, amelyet 12 évi várfogságra enyhített.

Ezt Munkácson kellett letöltenie, ahonnan amnesztiával szabadult 1852. június 17-én.
Arcvonásait Kovách Ernő őrnagy rajza örökítette meg. 60 rabportré között maradt fenn. A rajzoló így fogalmazott:

Azért is tartsa az utókor tiszteletben ezeknek emlékeit, ha arra képes fog lenni, akik annak idejében értök szenvedtek, hogy ők élvezzék ezen szenvedéseknek gyümölcseit, s örüljenek, hogy nem őket érte azon fátum, amikor ő nekik kellett volna majd szenvedni az utókorért, és nem más őérettük.

Szabadulása után hazatért szülővárosába. Az októberi diploma kiadását követően, 1860. december 28-án Csanád vármegye tiszteletbeli főjegyzője lett. A megyei bizottmány feloszlatása után kinevezett főispáni helytartó számított munkájára és aljegyzővé nevezte ki.
A kiegyezést követően helyreállt az alkotmányos élet. Az új igazgatási- és igazságszolgáltatási tisztikarban a helyettes törvényszéki elnök feladatait végezte, majd a vármegye másodalispánja volt. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás 1870/71-ben történt szétválasztását követően a makói törvényszék elnökévé nevezték ki.
A közéletben nagy tiszteletnek örvendett. Nem csak katonai teljesítménye miatt – a megyei honvédegylet elnöke is volt – hanem kiváló szakmai munkájáért is. Jelképesnek tekinthetjük, hogy míg 1850-ben halálra ítélték, addig a kiegyezés után megkapta a királyi tanácsosi címet.

1888. április 24-én, Makón hunyt el. Családi sírboltja a római katolikus temetőben látható.
Feleségével Moldoványi Amáliával hét gyermeket neveltek, akik közül Ivor fia a történelmi Magyarország összeomlásának időszakában, a román megszállás alatt irányította a vármegyét, majd a Horthy korban lett az ellenzék által is tisztelt alispánja Csanád vármegyének.

Forgó Géza


Forrás
Makói História 1998/1
Dinnyés László: Aradi rabok. Arad, 2004.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.