Kutatgató

Etsédi Miklós, a „versfaragó” prédikátor

Etsédi Miklós 1754 körül Mónospetriben született, Bihar megyében. Édesapja református prédikátor volt, édesanyjáról nem szólnak a források. Tanulmányait Debrecenben végezte és már ott a poéta előnevet kapta, megkülönböztetésül a többi Etséditől.

A teológia elvégzése után Hódmezővásárhelyre hívták gimnáziumi rektornak. Rövid ottléte alatt kötött házasságot Szőnyi Eszterrel, a neves lelkész Szőnyi Benjámin lányával. Sajnos hamar elvesztette párját. Másodszor is megnősült, és a debreceni Nagy Juliannával kötötte össze életét.

1783-ban a makói egyházközség elhatározta egy másodlelkész alkalmazását, mert növekedett a reformátusok lélekszáma, és a feladatok is sokasodtak. Meghívták Etsédi Miklóst Csanád vármegye fővárosába, ahová 1784 decemberében érkezett meg.

etsmik 1 é 2

Már ekkor sokakkal levelezett, így a makói költő és prédikátor ismert volt a kor értelmisége előtt. Személyiségében az irodalom és a reformáció találkozott. 16–17. századi reformátor elődeihez hasonlóan ő is úgy gondolta, hogy az írni-olvasni tudó emberekhez eljuttatott tanítások révén harcolhat a bűn, a babona és a hiszékenység ellen.

Jó kapcsolatot ápolt Péczeli József komáromi prédikátorral, aki a Mindenes Gyűjtemény c. folyóirat szerkesztője volt. Etsédi Miklós halálakor fájdalmas emlékverset írt:

„Zavaros Maros megáradt vizének,
Kerengő partján zeng keserves ének,
Mert a hírharangok, amit csendülének,
Péczeli József az, kit eltemetének.

Sírva jött le habja az Öreg Dunának,
Zokogva súgja azt a halas Tiszának,
Az pedig a régi Maros szomszédjának
Követsége által üzené árjának…”

Etsédi Miklós legtöbb versét Makón írta, ezeket két kötetben olvashatjuk. Az első a Bágyadt lelkeket élesztgető tsendes muzsika, az az egynéhány kegyes énekek, amelyeket

„A kegyes Elmélkedésekben gyönyörködő, és a’ magányos Éneklésekben magokat örömmel gyakorolni szokott hűséges Keresztényeknek kedvekért készített.”

Törekvése sikeres volt, hiszen 1794 és 1856 között hétszer adták ki: Buda 1794, Vác 1795, Buda 1807, Debrecen 1819, 1832, Buda 1839 és Debrecen 1856. A kiadások számából látható, hogy már életében népszerűvé váltak költeményei.

Második kötetének címlapján ezt a barokkosan hosszú címet olvashatjuk: Sok tövissek között felnőtt sárga liliom, azaz egynéhány ollyan elmélkedések mellyeket hosszas sínlődése között gyűjtögetett és nagyrészint beteg ágyának szélin versekbe szedegetvéd le írtt; azután pedig némelly virrasztó Énekekkel és halotti Búcsúztató versekkel toldalékul megbővítvén közhaszonra kibocsátott Etsedi Miklós A P. Makai Reformáta szent Ecclésia elfelejthetetlen hűséges lelki Pásztora. A verseskötet „Elöljáró beszéd”-ét „Püspök Makó várossában, 19-dik májusában 1802-ben” keltezte és Szegeden Grün Orbánnál jelentette meg 1805-ben. A verseskötetet még egy alkalommal adták ki.

Fazekas Mihály és Csokonai Mihály kortársát a bibliográfiák a 19. században még számon tartották. Később azonban elfeledkeztek az „elmélkedéseket” közrebocsátó költőről mert a világiasodó irodalmi élet az „egyházi költőre” már nem figyelt.

Etsédi Miklós helyi működéséről kevés adatunk van. Szirbik Miklóstól tudjuk, hogy ebben az időszakban – 1787–88-ban – húzták föl a templom kőtornyát és 1790-ben – a ma már nem álló – kerítését. 1787-ben készíttettek két harangot, 1788-ban Veréb Péter kecskeméti órásmesternél megrendelték a toronyórát.

Etsédi Miklós 1801 őszén ágynak dőlt és öt hónapig fölkelni is alig tudott. Betegségéről így írt:

„Megfáztam először. Azután izzadtam,
Mint lekaszált fű akkép’ el lankadtam,
S jóllehet testemmel ágyban maradtam,
De lélekben égre Istenhez szaladtam.”

Lelkészi föladatait „élő nyelvvel és hangos szóval” nem volt képes többé ellátni. 1803 február elején elhunyt. Az összegyűlt egyháztanács „utolsó tisztessége megadásában résztvevén, tanúja volt a makóiak megholt papjuk eránt való nagy szeretetének, kik őtet a templom mellett lévő kriptácskában eltemették” február 7-én” – írta Kiss Bálint lelkész.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Etsédi Miklós volt az első, akit a templom mellé temettek, nem is követték sokan, csupán ketten: Szikszai Benjámin és Szöllősi Antal. A makói hívek bizonyára nagyon kedvelték, még egy szép sírtáblát is faragtattak fából – ma a templomban látható – amelynek szövegét – készülve az elmúlásra – maga Etsédi írta latinul:

„Testem s árnyam zárja magába e kis halom, ím lásd:
Lelkem béfogadták mennyei szent seregek.
Tisztem „Pásztor” volt, s csendeskén egybe’ „Poéta”,
Vesszővel vert és lantot ütött ez a kéz.
Vándor, géniuszom kedveld hát s hamvaim’ egyként:
Míg élsz, mindezeket semmibe’ meg sohase bántsd!
Hattyúdalomként aki e pár sort vélem íratta:
Légyen a glória szent Istené egyedül!”

Napjainkban a templom külső falán kicsinyke márványtábla tiszteleg, és jelzi sírját Etsédi Miklós református prédikátornak, aki a versek szeretetét csempészte be városunkba.

etsmik 1 t 1

Forgó Géza


Irodalom
Tanulmányok a Magyarországi Református Egyház makói gyülekezeteinek történetéből. Szerk.: Forgó Géza. Makó, 2017. Makói Kincsestár 3.

Fényképek
M
endei Árpád†

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.