Olvasó

Isten éltessen, Varró Dani!

Varró Dániel 1977. szeptember 11-én született, így ma ünnepli 40. születésnapját. Egyik legismertebb kortárs költőnk (talán kevésbé “hype-olt” műfordítónk), akinek néhány verse nagy vitát gerjesztett a közmédiában és a közösségi portálokon. Reméljük, a legtöbben nem csak emiatt ismerik. Vagy ha igen, olvasták a többi versét is.

Varró Dani összes kötete ott áll a polcomon, időnként (elég gyakran) belelapozok, hogy egy (vagy inkább több) versét elolvassam kikapcsolódásképp. Minden egyes alkalommal felüdít az az intelligencia, ami a sorok mögül átszüremkedik.

Nem vagyok műértő, csak műkedvelő, de számomra egy költő akkor zseniális, ha tudom, hogy nem csak rímeket tud faragni és leírni az érzelmeit, gondolatait, történéseket, hanem amikor látom mindezek mögött a tudást, a szerteágazó ismeretanyagot. Varró Dani számomra akkor vált zseniálissá (és egyszersmind kedvenc költőmmé), amikor találkoztam a Változatok egy gyerekdalra költeménysorozatával, melyben a mindenki által ismert bocibocitarkát költötte át különböző (holt vagy élő) költők stílusában.

Kis szívfájdalmam, hogy József Attila stílusában (aki – már csak lokálpatriotizmusom okán is – másik kedvencem) sajnos nem alkotta meg a gyerekdalt, ám készített két parafrázist is a 20. századi költő Születésnapomra című versére.

Az egyiket saját születésnapjára alakította át:

Varró Dániel: Harminckét éves múltam
– önfelköszöntő költemény –

Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sinen
se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye.

A volna lettbe billen épp,
létösszegeznem illenék
emitt.
De mit?

Harminckét év elslattyogott,
nem történt semmi nagy dolog,
kis ez,
kis az.

Van már nejem, van kisfiam,
s jut asztalomra kifli, jam,
diós
briós.

De elcsigáz a teperés,
az út, mely csupa hepe, és
csupa
hupa,

s ki lát, azt mondja: „Haj, Dani,
nem vagy te már a hajdani!”
Ez, öcs,
a göcs!

Hogy újra már nem kezdhetem,
sehogy se rendelkezhetem
e lett
felett.

Hogy jaj, a múlt pár passzusát
nem költhetem már basszus át,
alap
a lap,

s a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.
Szar ügy,
farügy!

Mi nem lettem, már nem leszek,
tűzoltó, juhász, pl. ezek,
sem ács,
se más.

Nem végzek munkát, kétkezit,
költő vagyok, ha kérdezik:
badar
madár.

S habár szemöldököm közét
redőzi az alig közép-
korú
ború,

bár gyűl a szürke szerteszét,
fejem fölött a kerge-szép
azúr
az úr.

Ha valaki kíváncsi ennek elemzésére, vagy további költők parafrázisaira, kattintson ide.

A másik újragondolt Születésnapomra pedig a Túl a Maszat-hegyen című kötetében látott napvilágot:

Varró Dániel: A Bús, Piros Vödör dala
     
Vagyok a vödör – szállj, dalom! –
ki szomjúság és fájdalom
alól
dalol.

Üres vagyok és hontalan,
szívembe únos-untalan
bebú
a bú.

Ó, ért öröm, nem is kevés,
ivott belőlem fecske, és
füle-
müle.

A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr –
zománc-
románc.

Oly ifju voltam és szeles,
úsztunk a lét mosószeres
vizén…
Biz’ én

pucoltam pacát, foltot is,
lehettem volna boldog is
simán…
S ti mán

el is feledtetek, nosza.
Rám ült az elmúlás kosza.
Mocsok
tocsog

körül, bármerre nézek én,
piszok került elém, belém,
alám.
Na, lám.

Hisz szép vagyok még és deli,
hát mért nem töltötök teli?
Az ok,
gazok,

mi, hogy beposhadt vénkorom?
Kit ellepett a szén, korom,
s feled-
ve lett,

kit benőtt fű és moha már,
nem lehet abból soha már
vidor
vödör?

Aki eddig nem tette, olvasson Varró Danit. Boldog születésnapot kívánunk!

Apjok Vivien


Kép forrása
www.mno.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.