Újabb darab tört le a Szent István téri Szent Anna szoborról

 

Szobraink között különleges helyet foglalnak el a vallási áhítat, a hitbuzgóság jegyében készíttetett alkotások. Az egyik legszebb és legértékesebb ezek közül a Szent István téren elhelyezett szobor, amely a gyermek Máriát és anyját, Szent Annát ábrázolja.

Bálint Sándort idézve: ,,A hazai Szent Anna-tisztelet gazdagságát és színes változatosságát a kultusz sokrétűsége mutatja. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép, de tisztelték azok is, akiknek foglalkozása valamiképpen a gazdaasszonysággal, asszonyi gondoskodással függ össze: a szövőmunkások, csipkeverők, seprűkötők.” Emellett az iparosok, az egykori céhek is patrónájuknak tartották.

IMG_20170727_160410

Így talán nem véletlen, hogy a szobrot 1890-ben egy idős, köztiszteletnek örvendő asszony, özvegy Felberbauer Andrásné Braun Anna állíttatta.

A Felberbauer (az első forrásokban még Felberbaur/Felberpaur) család német származású, iparos ősei az 1700-as évek végén telepedtek le városukban.

A szobor állításának okát és körülményeit – egyelőre – nem ismerjük. A Szent István plébánia irattárában azonban a kutatók még találhatnak erre vonatkozó iratokat.

A szobor anyaga első ránézésre műkőnek tűnik, azonban jobban megvizsgálva kiderül, hogy fehér márványból készítették.

A megfelelő konzerválás hiánya miatt az alkotás felülete igen rossz állapotban van: a márvány a környezeti károsító hatások miatt (por, a közeli út járműveinek kipufogógázai stb.) karcosodott, mattá vált; a sérült felületet kikezdte a fagy, rajta előrehaladott mállás- és eróziónyomokat lehet látni.

Azokon az erodált helyeken, ahol a nedvesség tovább megmarad, a fali zuzmó egyik fajtája is megtelepedett.

A legfeltűnőbbek azonban a mechanikai sérülések – a főalak ujjai és a gyermek Mária karjai letörtek vagy letörték azokat. A sérülések – emlékezetem szerint – legalább harminc-harmincöt évesek, már gyerekkoromban is megvoltak. A napokban arra kerékpározva vettem észre, hogy Mária jobb karjának csonkja tovább tört (vagy tovább törték).

IMG_20170727_160402_1

A Szentháromság és a Nepomuki Szent János szobrokkal ellentétben köztereken – ismereteim szerint – nagyon ritka a Szent Anna és a gyermek Mária ábrázolása. Fertőszentmiklós közelében (Röjtökmuzsaj) található egy későbarokk alkotás, amelyet 2001-ben állított helyre az ottani önkormányzat.

sztanna_röjtökmuzsaj

2005-ben a Makó város képviselő-testülete elé vitt szoborkoncepcióban 2004(?) és 2007 között 33 szobor állítását és felújítását javasolták az egyházak és civil szervezetek képviselői. Míg egy-egy alkotást volt úgy, hogy hat-nyolc személy is javasolt, a Szent Anna szobor restaurálása 21. sorszámon egyedül Jámborné Balog Tünde jóvoltából került fel a listára.

A neobarokk stílusban készült, kellemes összhatású, jól megkomponált szobor megőrzésre, megóvásra érdemes. Konzerválásával, restaurálásával előrehaladott károsodása miatt már nem sokáig várhatunk.

Urbancsok Zsolt


Forrás
Magyar Katolikus Egyház honlapja

Makó Város Szoborkoncepciója

Képek
Szerző
és Panoramico

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.