Családkutatás a 21. században

„Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, s a jövőt sem tudja felépíteni.”
Cicero

Szűk családunk múltját a családfakutatással tudjuk bővíteni, ami napjainkban egyre divatosabb. Van, aki pénzért rendeli meg, de a legizgalmasabb az, ha saját magunk gyűjtjük az adatokat.

A mi családunkban ez úgy indult, hogy az unokámnak történelemórán kellett családfát készíteni: nagyon gyorsan összeszedtük a nagyszülők, dédszülők, ükszülők ismert adatait, és megszületett a családfa. Ez 2006-ban történt. A leányom az interneten talált egy nagyon jól használható családfa-készítő programot – „My Heritage Family Tree Builder” –, melynek van magyar nyelvű része is. Erre feltöltötte az ismert adatokat, fényképeket, és átadta nekem, mivel én nyugdíjasként jobban ráérek folytatni.

A munka kezdeteként a családban megtalálható valamennyi régi iratot át kell tanulmányozni: születési, házassági, halotti anyakönyvek, hagyatéki papírok, ingatlanvásárlás, -eladás során keletkezett iratok és minden mást, ahol szerepel valamely családtag neve, kora, lakcíme.

Ezek összegyűjtése után lehet elkezdeni az érdemi munkát. Az ismert neveket fel kell vezetni a meglévő adatokkal együtt: saját adat, szülők, nagyszülők, dédszülők stb. szerint rendezve.

Magyarországon 1895 októberétől vezetnek állami anyakönyveket. A Makó térségében született elhaltak adatai a Makói Levéltárban állnak rendelkezésre, ezen kívül szabályozott keretek között a Magyar Nemzeti Levéltárban található anyakönyvekbe is be lehet tekinteni.

A Makói Levéltár vezetője, Urbancsok Zsolt és munkatársai minden segítséget megadnak a kutatáshoz. Gilicze János nyugalmazott levéltárvezetőtől is sok hasznos tanácsot kaptam. Segítségüket ezúton is köszönöm.

Az 1895 előtti adatgyűjtés elengedhetetlen feltétele a vallási hovatartozás ismerete, mivel az egyházak vezették az anyakönyveket.

Makón a római katolikus egyháznak 1712-től, a reformátusnak 1742-től, a görögkatolikusnak 1791-től[1], az izraelitának 1833-tól, az evangélikusnak 1854-től van nyilvántartása.  A nazarénus anyakönyvek az első időkben a reformátucsaládkutatás_3s anyakönyvek végére voltak bejegyezve, majd önálló anyakönyvezésük is volt egy kis időre. Az anyakönyveket az egyházak nem bocsátják a kutatók rendelkezésére, mivel a könyvek igen rossz állapotban vannak; a régi papírok könnyen szétesnek, és nagy kárt tenne bennük a sok mozgatás. Ezen anyakönyvek a Magyar Nemzeti Levéltárban – Budapesten –, mikrofilmen vannak tárolva, ahol azokat ingyen lehet megtekinteni.  Mivel a családkutatás hónapokig, sőt talán évekig elhúzódó munka, így nekem az volt a legegyszerűbb, hogy a postaköltség megtérítése mellett lekérjem az anyagot a Makói Levéltárba, és itt nézzem meg. Ehhez azonban alaposan fel kell készülni: tudni kell, hogy a felmenőink milyen vallásúak voltak és körülbelül mely években születtek, mikor haltak meg vagy épp mikor házasodtak.

A református egyház magyarul vezette anyakönyveit az első időktől kezdve, s a makói viszonylag jól áttekinthető. Szirbik Miklós lelkipásztor – Makó történetírója – a református családokról az 1830-as években családi lapot készített, amely rendkívül hasznos a kutatásban, mert a lakcím is szerepel rajta a születési, házasságkötési és elhalálozási adatok mellett. 1890 körül több makói család költözött el az akkor telepített Szapáryfalvára, amely a mai Románia területén helyezkedik el. Az áttelepült családokat a lelkész a családi lapon is feljegyezte. Ezek a családi lapok digitalizálva vannak, és a Makói Levéltárban tekinthetők meg – akinek a felmenői között reformátusok vannak, ezekből sok adatot ki tud gyűjteni.

A görögkatolikus anyakönyveket a korai időben még cirill betűvel vezették, később tértek át magyar nyelvű anyakönyvi bejegyzésekre.

Így fordult elő az az érdekes eset is, hogy 1815. június 18-án Flóra néven jegyeztek be születést, majd ugyanez a nő 1834-ben Rózsa néven ment férjhez. Az 1850-es telekkönyvi bejegyzésnél is Rózsa, de halálakor már Róza néven került az anyakönyvbe. Vajon melyik nevét használta valójában, talán a Rózsi nevet?

A 19. század második felében sok fontos bejegyzést találtam az anyakönyvekben: pl. az 1888. május 22-i házasságkötés időpontjában a vőlegény 27 éves, hadmentességi adófizető juhász, vallása görögkatolikus. A menyasszony 17 éves, szintén görögkatolikus, juhászlány, ami azt jelenti, hogy az ő szülei is juhászok voltak.

Vallási szempontból vegyes házasság többnyire a 20. században fordul elő, ekkor a különböző vallású szülők megállapodást írtak a házasság megkötése előtt a később születendő gyermek vallásáról[2].

 

Ezt megelőzően igen ritka volt a vallási szempontból eltérő házasság, és akkor legtöbbször valamelyik házasfél áttért, hogy egyvallású legyen a család. Saját családunkban is találtam ilyet: 1895-ben egy római katolikus leány férjhez ment egy református fiúhoz, aki Szapáryfalvára korábban kitelepült, és csak házasodni jött Makóra. (Szapáryfalva tiszta református magyar falu volt Lugos mellett.) 1902-ben a katolikus feleség áttért református vallásúra, melyről megvan az eredeti okmány.[3]

A római katolikus anyakönyvek a kezdetektől 1838-ig latinul[4], 1838 és 1850 között magyarul, majd 1850-től 1867-ig újra latinul voltak vezetve. A kiegyezést követően, 1867-től magyarul, és jól áttekinthető módon állnak rendelkezésünkre.

A latinul és egyéb nyelven vezetett anyakönyveknél a keresztneveket is lefordították latinra. Akkor szembesültem ezzel, amikor a dédnagyapám, aki Kerekes Balázsként halt meg 1911-ben, az 1851-es születési anyakönyvben Blasius néven szerepel.

Találkoztam ezen kívül Helena, Stephanus, Josephus, Martinus, Paulus, Alexandrin, Theodorus keresztnevekkel is. A bejegyzésekhez a latin-magyar szótárt is kellett forgatni, de ebben is hasznos segítségemre voltak a levéltár munkatársai.

Mindegyik felekezet nagy gonddal feljegyezte, hogy a gyermek törvényes-e. A református anyakönyvben találtam olyan megfogalmazást, hogy „törvénytelen ágyból” született, házasságon kívül. Nemzetiséget nem jelöltek meg, egyedül a cigányokat, akikre a „zingár”, illetve – 1848 után a református anyakönyvben – az „uj magyar” jelzőt is használták.

családkutatás_2

A kiegyezés utáni anyakönyvek már áttekinthetőek és a szükséges adatokat is tartalmazzák, mint pl. a lakcím[5].

Ez nagyon sokszor nyújt támpontot ahhoz, hogy az azonos nevűek közül ki tudjuk választani a mi családunk tagjait. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy

a 19. században Makón és más településeken, pl. Apátfalván is a házak számozása 1-től indult és folyamatosan haladt az egész településen. Így fordulhatott elő, hogy a makói Kálvária utcában pl. a 3056 és 75 szám majdnem egymás mellett volt.

Az utcák szerinti számozást 1900-ban vezették be. Nekem a Kerekes család kutatásánál segítségemre volt, hogy Apátfalván a nagyon lelkiismeretes plébános már az 1800-as évek elején is felírta a házszámot a születéskor, házasságkötéskor, vagy halott bejegyzésekor.

Így sikerült megbízhatóan azonosítanom a legrégebbi ősömet, az 1779-es Apátfalva úrbéres összeírásának ívei, és az 1850-es telekkönyvezések alapján.

A legrégebbi adataim Kerekes Istvánhoz kapcsolódnak, akit Stephanusként, sőt Mindszenten kötött házassági bejegyzésénél csak Stephként említenek.

A legutóbbi kutatásaim során azt találtam, hogy az apátfalvai Nepomuki Szent János-szobor – melyet 1824-ben állítottak – az akkor elhunyt Kerekes Istvánné Mészáros Apollónia adományából valósult meg, aki egyenesági felmenőm apai ágon.

Összességében elmondható, hogy a családkutatás soha nincs kész, még ilyen közrendű család esetében sem, mint a miénk. Nagyon szép és élvezetes munka, mindig lehet új dolgot találni. Javaslom, hogy aki szereti a családját és érdekli a jelenen és jövőn kívül a múlt, az kövesse példám. A szerzett tapasztalataimat bárkivel szívesen megosztom.

Jó kutatást, keresgélést kívánok minden vállalkozó kedvű családkutatónak!

Oláh Gyuláné Kerekes Amália


Jegyzetek

[1] 1. kép: Görögkatolikus házasságlevél 1888-ból
[2] 2. kép: Jegyzőkönyv születendő gyermekek vallásáról 1925-ből
[3] 3. kép: Áttérési bizonyítvány – Szapáryfalva, 1902.
[4] Kiemelt kép: Kerekes Ferenc és Kereszturi Ilona házasságkötése Apátfalván, 1827. október 29.
[5] 4. kép: 1870-es református keresztlevél kivonat 1930-ból

Megjegyzés
Az írás hosszabb változata hamarosan megjelenik a Marosvidék folyóiratban, a szerző engedélyével blogunkon rövidített írást közlünk. Ezen cikk korrektúráját, szerkesztését a MarosKult szerkesztősége a szerző kézirata alapján készítette el.

 

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.