Illegális éjszakai fürdőzések egykor

follow link A Hagymatikum Gyógyfürdőt 2012. január 20-án nyitották meg, ahol lehetőség van hétvégenként éjszakai fürdőzésre is. Az igény erre a szolgáltatásra nem 21. századi, tudjuk ezt az idősebbektől, vagy levéltári forrásokból…

A Makói Rendőrkapitányság 1989. júliusában címzett egy levelet a Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak abban az ügyben, hogy a Makó Városi Termál Fürdő területén elszaporodtak az éjszakai fürdőzések. Ezzel kapcsolatban több rendőri intézkedésre is sor került – derül ki a levélből.

A Kapitányságvezető leírása szerint a termálfürdő éjjeliőre nem állt a helyzet magaslatán. Az elsődleges intézkedéseket ugyanis a fürdőzők eltávolítására nem tette meg, hanem azonnali rendőri beavatkozást kért.

A fürdőzők ezzel a cselekményükkel – az akkori jogszabályozás szerint – nem követtek el bűncselekményt, sem szabálysértést, így az eltávolításuk elsődlegesen az alkalmazott éjjeliőrre tartozott. Ellenszegülés, erőszak, vagy egyéb jogsértő magatartás válthatta ki jogosan a rendőri fellépést.

A Makói Rendőrkapitányság továbbá felhívta arra is a figyelmet, hogy a fürdő területének közvilágítása éjszakára teljes mértékben szünetelt, ami szintén hozzájárult a kényelmetlen helyzet kialakulásához. Javaslatuk szerint minimális megvilágítással esetlegesen elejét lehetett volna venni az éjszakai fürdés „romantikájának”.

Vizi Dávid Máté


Forrás
MNL CSML Makói Levéltára IX. Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Makói Üzemfőmérnökség iratai 37.016/89

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

go here