“Tilos a hadifogollyal szeretkezni!”

A háborúk idején gyakran esnek ellenséges fegyveres erők őrizetébe katonák – így volt ez az I. világháború alatt is. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéből az antant hatalmak fogságába kb. 2–2,1 millió osztrák–magyar katona került, de az antant soraiból is több millióan voltak a központi hatalmak fogságában. A hadviselő felek azonban nem voltak felkészülve a hadifoglyok nagy számára, akiket általában munkára fogtak.

A hadifoglyok az antant katonaság soraiból kerültek Magyarország területére. Makóra és környékére elsősorban orosz katonák jutottak, akiket a mezőgazdaságban foglalkoztattak. 1915-ben még alig vettek igénybe hadifoglyokat, de a későbbiekben már megszokták és alkalmazták őket; sőt, néhányan alig akartak a háború végeztével hazatérni.

Élelmezésüket a városi gazdasági tanácsnok tartotta kézben, a számlák szerint: kenyér, tarhonya, liszt, szalonna, marhahús, vöröshagyma, tört paprika, zsír és só jutott részükre. Kaptak „ruházati pótlékot” és némi zsebpénzt is.

Az orosz hadifoglyok többnyire életerős fiatalemberek voltak, csakúgy, mint a bevonult magyar, osztrák stb. katonák is, akik feleségüket, menyasszonyukat hagyták otthon. 1915-ben a salzburgi rendőrség közzétett egy hírt a sajtóban, miszerint

„Tilos a hadifogollyal szeretkezni!”. A Makói Újság tudósításából tudjuk, hogy Mosshammer Josefin pincérnőt 48 óra elzárásra ítélték, mert „benső viszonyt” kezdett egy orosz hadifogollyal. A büntetését nevének közhírré tételével szigorították.

A korabeli újságok több alkalommal is írtak a hadifoglyokról, akik a falvakban és a tanyákon együtt éltek munkaadójukkal. Egy idő után átláthatatlan lett, ki merre van. A hadifoglyok kezdtek kicsúszni az ellenőrzés alól, ezért 1916. január 15-től megtiltották, hogy magánházakban szállásolják el őket. A munka végeztével össze kellett gyűjteni és fegyveres őrzés mellett a közös szálláshelyre kísérni őket. Az Országos Mezőgazdasági Egyesület tiltakozott ez ellen és kérte, hogy csak ott vezessék be, ahol „a közerkölcsökbe ütköző tények, vagy szabálytalanságok hivatalosan is megállapíttattak.”

Ilyenek pedig akadtak, mert az érzelmeknek nem lehetett szabályokkal gátat szabni. Vidékünk egyik falujában „hetyke, csinos falusi menyecske” kereste föl az orvost, segítséget kérve. Elpanaszolta, hogy férje orosz hadifogságban van, szülei munkaképtelenek, ezért kapott hadifoglyot aratásra, ami elég jól sikerült. No, nem az aratás. „Iván szép gyerek volt, jó fiú volt.” Bevallotta a doktor úrnak: „kicsinykén úgy összemelegedtünk a muszkával, hogy én bele is betegedtem.” Az orvos gondolkodott, gondolkodott, mert hát a faluban vagy harminc muszka dolgozott és legalább annyi magányos menyecske élt, ha nem több. „Tudja lelkem – válaszolta az orvos –, ez a segítség így egynek nagyon drága mulatság, hanem ha többen volnának a faluban hasonló bajban… sokkal olcsóbbá válna a segítség.”

Egy hét elteltével a fiatalasszony vagy harminc menyecskével állított be segítséget kérni a doktor úrtól, aki fejcsóválva felvett egy névsort, majd átküldte a szolgabírónak. Javasolta „ha majd tavasszal megindul a gólyajárás, vigyázzon rá, hogy a névsorba foglalt menyecskék beszámoljanak a gólyák ajándékával.”

Forgó Géza


Forrás
MNL CSML – Makói Fióklevéltár

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.